2024. május 12., vasárnap

Szakmai tekintély és emberi kiválóság

Az Újvidéki Egyetem díszdoktorává avatták Kásler Miklós magyar emberierőforrás-minisztert

Megtiszteltetés és kötelezettség is egyben mindkét fél számára a jövőbeli együttműködésre vonatkozóan az, hogy prof. dr. Kásler Miklós magyar emberierőforrás-miniszter, Széchenyi-díjas onkológus, egyetemi tanár, a magyar Országos Onkológiai Intézet korábbi főigazgatója elnyerte az Újvidéki Egyetem dísztoktori címét, állapította meg az egyetem Rektorátusában megtartott mai ünnepségen prof. dr. Dejan Jakšić, az intézmény rektora Kásler díszdoktorrá avatásának felterjesztésekor. A jelenlegi magyar minisztert az Orvostudományi Kar tanári-tudományos tanácsa javasolta erre a címre, az indoklást május 27-i döntésében elfogadta az Újvidéki Egyetem Szenátusa is. Kásler elmondta, kivételesnek tekinti ezt az elismerést, két okból is, egyrészt abból kifolyólag, hogy a szakmabeliek elismeréséről van szó, másrészt pedig azért, mert vajdasági egyetem választotta díszdoktorrá, az itt élő magyarok, az általa is sokat elemzett művelődéstörténeti hagyaték miatt ez külön örömet jelent számára, fogalmazott.

(Ótos András felvétele)

(Ótos András felvétele)

Nyilatkozatában Kásler elmondta, mindig is érdekelte a történelem és az irodalom, Vajdaság pedig számos kiváló érdemű személyt adott a magyar kultúrának. Említette Kosztolányit, Tandorit, Csáthot. Saját munkásságáról, érdemeiről szólva elmondta, minden kutatáshoz, feladathoz úgy állt hozzá, hogy a célra összpontosított, s annak megvalósítására törekedett kisemberként és a különféle tisztségek betöltésének ideje alatt is. A kitüntetés kapcsán feltett arra az újságírói kérdésre, hogy közrejátszottak-e a kiváló szerb–magyar kapcsolatok, Kásler válaszában rámutatott, nem politikai elismerősről van szó, olyan kitüntetéseknek is birtokosa, amelyeket más országokban kapott, olyanokban, amelyekkel nem olyan magas színvonalúak Magyarország kapcsolatai, mint Szerbiával. A Rektorátus amfiteátrumában elmondott beszédében a miniszter kitért arra, hogy ez az elismerés is erősíteni fogja az együttműködést a két állam tudományos tényezői között. Politikai vizekre evezve megjegyezte, maga alig várja, hogy Szerbia teljes jogú tagállamává váljon az Európai Uniónak, Magyarország, tette hozzá, minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy ez a pillanat a lehető leggyorsabban be is következzen. Személyes hangvételű mondatait követően Kásler megtartotta előadását az onkológiai beavatkozások fejlődéséről, a korszerű technológiák alkalmazásáról a rák gyógyításában.

Az egyetem rektora elmondta, immár harmincötödik alkalommal avatnak dísztoktort az Újvidéki Egyetemen, 1990 óta tartó hagyomány része ez. Kásler esetében egyértelmű volt a döntés, hatalmas hatást fejtett ki tevékenysége az orvostudomány előrehaladására, nemcsak saját országában, hanem nemzetközi szinten is, értékelte. Nemcsak a tudományos sikerek számítanak azonban ilyenkor, hanem az adott személy emberi értékei, kvalitásai is, jegyezte meg Jakšić, s dicsérettel szólt arról, amilyen hatékony az egyetem új díszdoktori címmel rendelkező tagjával az együttműködés volt az elmúlt időszakban.

(Ótos András felvétele)

(Ótos András felvétele)

Kevés olyan személlyel találkozott eddigi pályafutása során, akinek annyi specializációja lett volna, mint Káslernek, jelentette ki prof. dr. Snežana Brkić, az Orvostudományi Kar dékánja. Mint mondta, a magyar szakember elkötelezett híve a tudománynak, emellett tekintélyes orvosnak számít, s az oktatás előrelendítésén is sokat fáradozott: ezek az értékek határozzák meg azt, hogy valaki előtt kalapot emel-e a szakma, jegyezte meg a dékán. Dicsérettel szólt a magyarországi rákellenes nemzeti programról, melyben kidolgozása ugyancsak Kásler nevéhez köthető, s melyet elismerésben részesített az Egészségügyi Világszervezet is. Privilégium, megtiszteltetés egy ilyen érdemes személyt dísztoktori cím elnyerésére javasolni, húzta alá Brkić.