2024. május 9., csütörtök

Egyet előre, kettőt hátra?

EP: Történt előrelépés, de Szerbia késik az intézkedések végrehajtásával

A választási feltételek kapcsán történtek előrelépések, de bizonyos mértékű késés figyelhető meg a pártok közötti dialógus eredményeként elért megállapodások végrehajtásában – mondta ma Vladimir Bilčik, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője, miután az uniós diplomaták az országban tett látogatásuk során tárgyaltak a szerbiai politikai élet képviselőivel.

Bilčik kiemelte, hogy mostani tárgyalásaik során ígéretet kaptak arra vonatkozólag, hogy a megállapodásokat végrehajtják. Az európai diplomata bejelentette, hogy a választási folyamatról készült jelentésüket a voksolás után közlik, és úgy fogalmazott, hogy meglátása szerint Szerbiának vannak esélyei az előrehaladásra, amely kapcsán reméli, hogy ennek elérésébe mindenki bekapcsolódik majd.

Az európai diplomaták értékelését kommentálva Aleksandar Vučić államfő kijelentette, hogy az előttünk álló két hétben a pártok közötti dialógus eredményeként megfogalmazott minden ajánlást elfogadnak a szerbiai parlamentben.

Hasonlóképpen fogalmazott Ivica Dačić, a köztársasági képviselőház elnöke is, kiemelve, hogy szerdától ülésezik a parlament, ahol elfogadják a javasolt jogszabályi kereteket, így teljesítve a külföldi diplomaták és a pártok közötti dialógus résztvevőinek az ajánlásait, hogy senki se vonhassa kétségbe az előttünk álló választások eredményeit.