2024. május 10., péntek

A szerb kultúra őre

Hét évtizedes a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet

Fennállásának 70. születésnapját ünnepelte a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet. A jeles nap alkalmából szervezett ünnepségen Dragana Milošević tartományi művelődési, tömegtájékoztatási és vallási közösségi titkár is részt vett, aki a tartományi kormány és a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság nevében gratulált a hetven éven keresztül folyó sikeres munkához. Kiemelte, hogy a tartományi kormány által alapított és támogatott intézmények sokaságában a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet mindenképpen kiemelt helyet foglal el, mert munkáját a kulturális és szellemi műemlékek kitartó és odaadó megőrzése jellemzi.

– Az intézet szakembereinek több évtizedes elhivatott és magas szakmai színvonalú levéltári és terepi munkájának köszönhetően 759 ingatlan került különböző szintű kulturális védelem alá, ami igazi kincs, nemcsak Vajdaság, hanem Szerbia számára is. Köztük vannak a gyönyörű Fruška gora-i kolostorok, a bácsi erőd, a szabadkai városháza és a zsinagóga, a karlócai szerb pravoszláv Szent Miklós-katedrális és más helyi épületek – mondta a titkár.

A tartományi kormány 2018-ban hozta létre a kulturális és történelmi örökség megújítását, valamint Karlóca fejlődésének ösztönzését szolgáló költségvetési alapot, melyre azóta több mint 233 millió dinárt különítettek el. Emellett a tartományi kormány kezdeményezte a kulturális és történelmi örökség megújításáról és Karlóca fejlesztésének ösztönzéséről szóló törvény elfogadását, amelyet idén fogadott el a Szerb Köztársaság Képviselőháza.

A tartományi titkár elmondása szerint az intézet szakmai csapatát alkotó emberek szaktudásának és elhivatottságának köszönhetően már régóta belépett a szerb kulturális térbe, valamint határainkon túlra is elért. A Hilandar-kolostor felújításában több mint másfél évtizede vesz részt. – Büszkék vagyunk arra, ahogyan ez az intézet többéves védelmi projekteket hajt végre, amelyek közül a legfontosabbak a középkori várak, valamint a Vajdaság területén található kastélyok megőrzése – emelte ki, majd hozzátette, hogy a tartományi kormány a jövőbeni projekteket is támogatni fogja.