2024. május 10., péntek

Kilenc éve mondanak ellent

Az olasz nagykövettel egyeztetett a Koszovó-iroda vezetője

Pristinának az utóbbi időszakban sikerült bizonyítania, hogy mindent megtesz a nemzetközi egyezmények sárba tiprása érdekében, s egyáltalán nem igyekszik a párbeszéd folytatására – jelentette ki pénteken Petar Petković, a szerbiai kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője, aki Luca Gorival, Olaszország új belgrádi nagykövetével tárgyalt a dialógus folytatásának eshetőségeiről. Mindennek ellenére – fűzte hozzá – Belgrád továbbra is következetesen kiáll korábbi álláspontja mellett, s a párbeszéd folytatása mellett száll síkra, mert az a célja, hogy a polgároknak a helyszínen sikerüljön szavatolni az egyszerűbb feltételeket, jobb életkörülményeket, ezt azonban kizárólag a kompromisszumos rendezés politikája teszi lehetővé. Mint mondta, Pristina nem mutat hajlandóságot arra, hogy rendezze a régiót leginkább sújtó kérdéseket, ami elvezetne egy stabilabb, biztonságosabb régió megteremtése felé. Másfelől Belgrád, értékelte, megtett mindent annak érdekében, hogy megoldások szülessenek, teljesítette a 2013-as brüsszeli szerződés minden kitételét, s hajlandó tovább tárgyalni a fennmaradt kérdésekről. Pristina kilenc éve utasítja el, hogy megalakítsa a szerb községek közösségét, pedig az erről szóló döntést aláírta Brüsszelben, majd ratifikálta a parlamentben is, emlékeztette Petar Petković az olasz nagykövetet – áll a találkozóról kiadott kormányközleményben.