2024. május 10., péntek

Az államelnök az EAE-be látogat

Aleksandar Vučić köztársasági elnök tegnap átvette Mubarak Szaid al-Daheritől, az Egyesült Arab Emírségek (EAE) belgrádi nagykövetétől Mohamed bin Zájed al-Nahján elnök meghívását. Az elnöki kabinet közleményének értelmében Vučić elfogadta a meghívást, majd abbéli reményének adott hangot, hogy a hivatalos látogatás tovább erősíti a két nép közötti baráti kapcsolatokat, valamint a Szerbia és az EAE közötti együttműködést. Azzal kapcsolatban nem pontosítottak, hogy mikor kerül sor a látogatásra.

Vučić és a nagykövet a találkozó során megvitatták az eddigi együttműködést, valamint utóbbi elmélyítésének a lehetőségeit. Az aktuális térségbeli és nemzetközi témák szintén téma tárgyát képezték, teszik hozzá. A felek egyetértettek azzal kapcsolatban, hogy Szerbiának és az Egyesült Arab Emírségeknek mindenekelőtt a beruházások tekintetében lenne fontos elmélyíteniük a jelenlegi együttműködést.