Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke és az államfő regionális kérdésekkel foglalkozó tanácsosa kijelentette, hogy az újvidéki nagygyűlés elhalasztásával bebizonyították: a béke és a stabilitás mellett kötelezték el magukat.
Vučević az Instagram-oldalán hangsúlyozta, hogy „nem fognak felülni a blokádokat szervezők provokációinak, akik arra készültek, hogy azon a napon erőszakot szítsanak az utcákon”.
„Kedves polgártársaim, újvidékiek, még egyszer szeretném kérni önöket, hogy bízzanak az államelnök döntésében. Azt a döntést hoztuk meg, amely a legjobb mindenkinek” – mondta.
Vučević szerint Szerbia polgárai még egyszer láthatták, milyen a blokádokat szervezők politikája.
„Erőszakra készültek, és olyan embereket akartak megtámadni, akik nem ugyanúgy gondolkodnak. Legyen ez a legjobb üzenet mindenki számára. Figyelmeztetésként, hogy mivel kellett szembenéznünk, és mi történhet velünk, ha nem vagyunk érettek és felelősségteljesek, és nem értjük meg, milyen fontos döntések állnak előttünk” – fogalmazott Vučević.
Kiemelte azt is, hogy Újvidék szabad város, Szerbia pedig az egyetlen hazájuk.
„Hamarosan találkozunk Újvidéken, ahonnan azt az üzenetet fogjuk küldeni, hogy csak az egyesült Szerbia győzhet” – üzente Vučević.
Mint ismeretes, Aleksandar Vučić elhalasztotta a péntekre, szeptember 4-ére bejelentett rendezvényt, mint kifejtette, számára az emberi életek megőrzése a legfontosabb. Aleksandar Vučić szerb államfő tegnap az Instagram-oldalán tett bejelentést.



