Dr. Zlatan Elek, a Kosovska Mitrovicai Klinikai Központ igazgatója szerint Nenad Raškovićnak az állapota, akit vallomása szerint koszovói rendőrök vertek meg Zubin Potoknál az erdőben, még mindig nem stabilizálódott; orvosi csapat vette ellátásba. Habár a koszovói rendőrség arról számolt be, hogy nincs tudomás erőszakos fellépésről, az eset kapcsán tegnap reagált az EULEX is.
Dr. Zlatan Elek, aki egyben a koszovói Szerb Lista elnöke is, a Kosovo Online portálnak elmondta, hogy Nenad Raškovićot fej- és mellkasi sérüléssel, politraumatizált állapotban vették fel a kórházi osztályra. Eltört a bal oldali, kilencedik bordája.
Nenad Rašković a Radio Kontakt Plusnak – amelynek a munkatársa meglátogatta őt a kórházban – részletesen beszámolt a történtekről. Elmondta, hogy a Zubin Potoknál található dreni otthonában három koszovói rendőr kereste fel, elkérték a személyi iratait, majd házkutatást tartottak. Fegyvert kerestek nála. Rašković elmondta, hogy nincs fegyvere, de a rendőrök nem hittek neki. Azt mondták, négy óra múlva visszajönnek a puskájáért. Vissza is jöttek, de puskát ekkor sem találtak, így megbilincselték Raškovićot, és elvitték az erdőbe.
– Levetettek a földre. Sortüzet adtak le. Egyikük félcolos csövet vágott [hozzám/rám]. A pisztolyból újabb sortüzet adott le. A bükkfához kötöztek, és ott vertek. Egy rongyot nyomtak a számba, majd elmentek. Visszajöttek. Kivették a számból a rongyot. Levették a bilincset, és bedobtak a dzsipbe… – mesélte a történteket Rašković. Mint elmondta, valahol otthagyták, és onnan egyedül ment haza. Otthon lett rosszul.
Az újságíró kérdésére, hogy hány rendőr volt jelen, a férfi elmondta, hogy három, de csak az egyikük verte. Majd arra a kérdésre, hogy a házkutatás során talált-e valamit a rendőrség, azt válaszolta, hogy nem, neki soha nem volt fegyvere. Ő a háború idején nem követett el semmit az albán lakossággal szemben, akkor Szerbiában tartózkodott. Rašković elmondta azt is, hogy fél, de nincs hová mennie, 100 birkája van és két tehene. A rendőrök megfenyegették, hogy visszajönnek, ezért a gyerekeit és a feleségét is félti, aki albán, mivel őt azzal fenyegették meg, hogy visszatoloncolják Albániába.
A történtekről a Szerb Lista is közleményt adott ki, amelyben az EULEX és a KFOR sürgős reakcióját követelte.
Veton Elshani, a koszovói rendőrség északi régiójának parancsnokhelyettese ugyanakkor a koszovói médiának azt állította, nincs tudomása arról, hogy a koszovói rendőrség tagjai közül bárki megvert volna valakit. Ám miután a nyilvánosság előtt megjelent Rašković vallomása, a sérüléseiről készült felvételek, valamint a Szerb Lista közleménye, kiemelte: az esettel a Koszovói Rendőrségi Felügyelőség foglalkozik majd.
Petar Petković, a szerb kormány Koszovó és Metóhiával megbízott irodájának igazgatója a leghatározottabban elítélte – ahogy fogalmazott – a Kurti-rezsim szerbekkel szembeni brutális bántalmazását és kegyetlenkedését. Azonnali nemzetközi fellépést és a felelősök megbüntetését követelte.
Öt koszovói civil szervezet – az Új Társadalmi Kezdeményezés, a Pozitív Társadalmi Akciók Központja, a Területi Gazdaságfejlesztési Intézet, az AKTIV és a Demokratikus Kultúra Képviseleti Központja – az ügy sürgős és független kivizsgálását követelte. Aggodalmukat fejezték ki amiatt, ahogyan az EULEX a koszovói rendőrség munkáját ellenőrzi, valamint a nemzetközi szervek folyamatos hallgatása miatt a szerb lakossággal szembeni megtorlások kapcsán.
A dreni esetet a Zubin Potok község területén napok óta tartó rendőrségi akció előzte meg. A KoSSev portál az elmúlt napokban több helyszínen, többek között Crepulján, Prevlakon, Jabukán, majd Kaludrában végzett házkutatásokról számolt be. A helyi rendőrség korábban azt közölte, hogy az akciók egy része az illegális fegyvertartás visszaszorításához kapcsolódik.
Ezzel párhuzamosan az Ibarski Kolašin területén a háborús bűnök kivizsgálásához és az eltűnt személyek felkutatásához kapcsolódó intézkedések is folynak. Az elmúlt napokban Zubin Potok területén háborús bűnök gyanúja miatt letartóztatásokra, valamint több előállításra és kihallgatásra is sor került.
Az EULEX írásban válaszolt a Kosovo Online megkeresésére. Nenad Rašković esete kapcsán megállapították, hogy a bántalmazás bármely formájának tilalma abszolút, és minden körülmények között érvényes.
– A bántalmazásról szóló minden egyes állítást az illetékes hatóságoknak gyorsan, függetlenül és hatékonyan ki kell vizsgálniuk, az ilyen tettekért felelősnek talált személyeket pedig felelősségre vonni – közölte a misszió, rámutatva arra is, hogy a nyomozás lefolytatása nem tartozik a hatáskörükbe.
A történésekkel párhuzamosan a KFOR parancsnoka, Özkan Ulutaş vezérőrnagy, valamint Zlatan Elek, a Szerb Lista elnöke a biztonsági helyzetről és a KFOR-erők bevetésének optimalizálásáról tárgyalt – közölte az RTS (Szerbiai Rádió és Televízió).
Ulutaş bejelentette, hogy a KFOR fokozatos kivonása az Ibar folyón átívelő főhídról Kosovska Mitrovicában jelenleg a kezdeti szakaszban van. Döntésüket a biztonsági helyzet javulásával összhangban hozták meg, a biztonság fenntartását fokozatosan átengedik a koszovói rendőrségnek.



