2026. június 14., vasárnap

Pozitívan értékelte a Velencei Bizottság a szerb igazságügyi törvények módosításait

A Velencei Bizottság kedvezően értékelte a szerb igazságügyi törvények módosításának és kiegészítésének tervezeteit, amelyeket Szerbia az Európa Tanács szaktestületének áprilisi sürgősségi véleményét követően dolgozott ki. A végleges állásfoglalás hamarosan megjelenik a bizottság honlapján, majd a szerb parlament elé kerül – írja a Szerbiai RTV.

Vladan Petrov, az Alkotmánybíróság elnöke és a Velencei Bizottság tagja a médiának nyilatkozva elmondta, hogy Belgrád rövid idő alatt jelentős munkát végzett, és érdemben teljesítette a testület ajánlásait. Hozzátette, hogy a tervezett módosítások fontos lépést jelentenek a jogállamiság további erősítése felé.

Emlékeztetett arra, hogy a Velencei Bizottság április végén sürgősségi véleményt adott ki az igazságügyi törvények januárban elfogadott módosításairól. Bár több megoldást megfelelőnek talált, bizonyos pontokon hiányosságokat állapított meg. Ezt követően a parlament, az igazságügyi minisztérium és a szakmai szervezetek képviselőinek részvételével intenzív egyeztetés kezdődött, miközben a kommunikáció a bizottsággal szinte napi szinten zajlott.

Petrov szerint a kilenc konkrét ajánlás közül nyolcat teljes egészében megvalósítottak, egy esetben pedig már csak kisebb technikai egyeztetés maradt hátra. Kiemelte, hogy a bizottság külön üdvözölte a szerb hatóságok gyors és konstruktív együttműködését.

A módosítások egyik legfontosabb elemeként a Legfőbb Ügyészi hatáskörének bővítését emelte ki. A jövőben ez a testület dönt majd az ügyészek ideiglenes áthelyezéséről is, ami korábban a legfőbb ügyész kizárólagos hatáskörébe tartozott. Az új szabályok emellett úgynevezett „anti-deadlock” mechanizmust is bevezetnek, amelynek célja a tanács működésének megbénulását megakadályozni, ha nem alakul ki a szükséges többség a döntéshozatalhoz.

Az Alkotmánybíróság elnöke ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a törvénymódosítások elfogadását nem szabad elsietni. Szerinte fontos kikérni az illetékes igazságügyi tanácsok véleményét is, mivel a korábbi eljárás egyik fő bírálata éppen a megfelelő konzultáció hiánya volt.

Petrov úgy véli, a Velencei Bizottság pozitív értékelése egyszerre jelenti az eddigi reformmunka elismerését és ösztönzést a további igazságügyi reformok folytatására.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Vladan Petrov úgy véli, az értékelés egyszerre jelenti az eddigi reformmunka elismerését és ösztönzést a további igazságügyi reformok folytatására (Fotó: Pixabay.com)