Dane Basta tartományi sport- és ifjúsági titkár tegnap a tartományi kormányban a Vajdaság sporttehetségei program keretében 85 tehetséges 14–20 év közötti sportolónak adott át ösztöndíjat és 24 edzőnek támogatást szakmai továbbképzésére.
Kormányos László tartományi sport- és ifjúsági segédtitkár kiemelte, a támogatottak között birkózók, evezősök, bokszolók és súlyemelők is szerepelnek:
– Az idén is 24 millió dináros keretösszeget sikerült biztosítani a fiatal tehetséges sportolók ösztöndíjcsomagjára. Nyolcvanöt sikeres tehetséges pályázót támogatunk, közülük hét olimpiai reménységet, többek között Pék Zalán kiváló birkózó, de kap ösztöndíjat Újhelyi Evelin birkózó is, valamint evezősök, bokszolók, súlyemelők is.
– Az edzők támogatására az idén 7,7 millió dinár összegű támogatást biztosítottunk, és 23 sportágban fogjuk ezeket az edzőket jutalmazni – nyilatkozta a Pannon RTV-nek a tartományi sport- és ifjúsági segédtitkár.
Dane Basta tartományi sport- és ifjúsági titkár az ösztöndíjasoknak gratulálva kihangsúlyozta a fiatal tehetségek folyamatos támogatásának jelentőségét, és kiemelte, hogy a program már 15 éve működik.
– A Vajdaság sporttehetségei programon keresztül tartományunkban eddig összesen 1108 sportoló részesült ösztöndíjban. Az egykori ösztöndíjasok között ma már olyan élvonalbeli sportolók vannak, akik európai és világbajnoki versenyek érmesei, valamint az Olimpiai Játékok résztvevői – mondta Basta.
Az ösztöndíjasok között szerepel hét olyan sportoló is, akik tagjai a Szerb Olimpiai Bizottság Fejlesztési Programjának, és akik az utánpótlás-kategóriákban európai és világbajnoki érmek birtokosai. A tartományi titkár szerint a tegnap kiosztott ösztöndíj elsősorban ösztönzés kell, hogy legyen a további kemény munkához.
– Azt várjuk önöktől, hogy a sportpályákon méltó utódai legyenek jelenlegi élvonalbeli sportolóinknak – üzente Basta az ösztöndíjban részesülőknek, majd köszönetet mondott a szülőknek és az edzőknek is, hangsúlyozva, hogy az ő áldozatos munkájuk és támogatásuk a fiatalok sikerének igazi kulcsa.
Nyitókép: Vojvodina.gov.rs



