2026. június 9., kedd

Picula: Ma három Szerbia létezik, amelyek nem beszélnek egymással

A jelentéstevő szerint mélyül a politikai megosztottság, gyengék a reformok, és az ország továbbra is messze van az uniós csatlakozás feltételeinek teljesítésétől

Tonino Picula, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője úgy értékelte, hogy a Szerbia előrehaladásáról szóló legfrissebb jelentés az európai intézmények közös álláspontját tükrözi egy olyan időszakban, amelyet kulcsfontosságúnak tart az ország európai integrációja szempontjából.

A Danasnak adott interjújában elmondta, hogy szinte egyetlen területen sem könyvelhető el jelentős siker, miközben a legtöbb területen csupán korlátozott előrelépés vagy stagnálás tapasztalható. Az ország helyzetéről szólva a demokrácia és a jogállamiság terén jelentkező problémákra hívta fel a figyelmet, amelyek szerinte az elmúlt évben tovább mélyültek.

„A társadalmi életet politikai polarizáció és fokozódó feszültségek jellemzik” – fogalmazott Picula. Hozzátette, hogy a korrupció elleni küzdelemnek elsőbbséget kell élveznie, ahogyan a választási reformok végrehajtásának és az intézmények megerősítésének is. Kiemelte azt is, hogy a jelentés szerint Szerbia továbbra is alacsony szinten igazodik az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikájához, ami a jelenlegi geopolitikai helyzetben különösen fontos kérdés.

Az igazságszolgáltatás és a választási feltételek területén nemrég elfogadott törvényekről szólva Picula úgy vélekedett, hogy azok nem hoznak érdemi reformokat.

„Ezek a törvények jelentették az utolsó cseppet a pohárban az egyébként türelmes és jóindulatú Európai Bizottság számára” – mondta. Hozzátette, hogy mélyreható változtatásokra van szükség ahhoz, hogy a választási feltételek valóban tisztességesek és működőképesek legyenek.

A tagsági kilátásokról szólva hangsúlyozta, hogy az Európai Unió világos és konkrét lépéseket vár Belgrádtól.

„A csatlakozási tárgyalások komoly politikai folyamatot jelentenek, amelyet következetesen és egyértelmű elkötelezettséggel kell végigvinni, nem pedig kétértelmű módon” – mutatott rá. Véleménye szerint Szerbia még mindig távol áll a legfontosabb feltételek teljesítésétől.

Az újvidéki vasútállomáson történt tragédiát követő társadalmi helyzetről szólva Picula kijelentette, hogy az esemény jelentősen befolyásolta Brüsszel hozzáállását.

„Egyre több uniós politikus kezdett nyíltan reagálni, komoly aggodalmát, sőt felháborodását kifejezve a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok és a médiaszabadság helyzete miatt” – mondta. Hozzátette, hogy az ezt követő tüntetések a polgárok széles körű elégedetlenségének megnyilvánulásai.

Picula szerint az Európai Uniónak jelenleg nincs egyetlen, egyértelmű és stabil partnere Szerbiában, hanem több különböző szereplővel folytat párbeszédet – a kormánytól és az ellenzéktől kezdve az egyetemistákon át a civil szervezetekig.

„Fontos megjegyezni, hogy Szerbiában szinte teljesen hiányzik a párbeszéd a hatalom és az ellenzék között, de azok között is, akik egyébként változásokat szeretnének az országban” – hangsúlyozta.

„Úgy tűnik, igazuk van azoknak, akik szerint ma három különböző Szerbia létezik, amelyek nem kommunikálnak egymással” – fogalmazott Picula. Véleménye szerint a felhalmozódott problémák megoldásához és az Európai Unió felé vezető úton való előrelépéshez széles körű nemzeti konszenzusra van szükség.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Illusztráció/Pixabay