Aleksandar Vučić szerb államfő bejelentette, hogy a következő időszakban olyan intézkedéseket hoznak, amelyek a polgárok és az ország érdekeit szolgálják – összegzi a Tanjug: a TV Pink-nek adott interjújában úgy fogalmazott, a közelgő választásokon a múlt és a jövő Szerbiája között választhatunk majd.
Mint fogalmazott, a választások előtt több fontos döntés születik, amelyek között lesznek népszerű és nehezebben elfogadható intézkedések is. Hozzátette, hogy valamennyi döntés az állampolgárok és az ország érdekét szolgálja.
Az elnök arról is beszélt, hogy a kormány egy új intézkedéscsomagon dolgozik, amelynek célja a nyugdíjasok támogatása, különösen az alacsony jövedelműek helyzetének javítása. A tervek között szerepel bizonyos gyógyszerek árának csökkentése is. Kiemelte, hogy a dialízisre szoruló betegek, a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők, valamint a cukorbetegek számára szeretnének kedvezőbb gyógyszerárakat biztosítani. A részleteket június 27-én ismerteti.
Vučić szerint Szerbia az elmúlt tizenkét évben jelentős fejlődést ért el, és gazdasági mutatók tekintetében megelőzte Montenegrót, Bosznia-Hercegovinát és Észak-Macedóniát. Kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal való együttműködés erősítésén dolgoznak, és reményei szerint a nyár folyamán stratégiai párbeszéd indulhat Washingtonnal. Ennek kapcsán hangsúlyozta a béke és a stabilitás megőrzésének fontosságát.
Az államfő kitért közelmúltbeli kínai látogatására is, amelyet sikeresnek értékelt. Emlékeztetett arra, hogy Hszi Csin-ping kínai elnöktől magas állami kitüntetést vehetett át.
Vučić cáfolta azokat az állításokat is, amelyek szerint az állam fizetett volna a Szűzanya övének Belgrádba szállításáért. Kijelentette, hogy a szent ereklyét nem lehet megfizetni, és az ügyet kiragadott, félreértelmezett történetnek nevezte. Az infrastruktúra-fejlesztésekről szólva elmondta, hogy gyors ütemben halad a belgrádi repülőteret a városközponttal, az Expo 2027 helyszínével és Obrenovaccal összekötő vasútvonal építése. Az újbelgrádi vasútállomás munkálatai várhatóan az év végére befejeződnek.
Bejelentette továbbá, hogy június 28-a, Vidovdan előtt megnyílik a Čačak és Kraljevo közötti autópálya-szakasz. Ezzel együtt politikai ellenfeleinek azt üzente, hogy a jövő építésére összpontosítsanak, ne pedig a konfliktusokra.
Vučić közölte azt is, hogy egy héten belül sor kerülhet a niši szülészet alapkövének letételére. Elmondása szerint az új egészségügyi intézményre egész Dél-Szerbiában nagy szükség van. A népesedési helyzetről szólva rámutatott, hogy a legalacsonyabb születési arány a leggazdagabb térségekben tapasztalható, míg a szerényebb jövedelmű régiókban magasabb a gyermekvállalási kedv. Hangsúlyozta, hogy a népesedési problémák egész Európát érintik, és jelenleg egyetlen ország sem talált rájuk teljes körű megoldást.
Nyitókép: Vučić bejelentette, olyan intézkedéseket hoznak, amelyek a polgárok és az ország érdekeit szolgálják (Fotó: Beta/Milan Ilić)



