2026. április 11., szombat

FRISSÍTETT - Vasárnap szavazás

A külképviseleten is felkészülten várják a voksokat

Vasárnap este 7 óráig adhatják le voksukat mindazok, akik a külképviseleteken szavaznak. Ez vonatkozik azokra a vajdasági magyarokra is, akik kettős állampolgársággal rendelkeznek és regisztráltak a nemzeti választási névjegyzékbe, és levélszavazattal vesznek részt a magyarországi országgyűlési választásokon, de azokra a magyar állampolgárokra is, akik ugyan rendelkeznek magyarországi lakcímmel, ám a választások idején külföldön tartózkodnak.

Szerbiában Magyarország belgrádi nagykövetségén, illetve a Szabadkai Főkonzulátuson ma vagyis 11-én reggel 7 és este 10 óra között várják a levélszavazatokat, ám azok leadására a szavazás napján, vasárnap is lehetőség van, hiszen reggel 6 és este 7 óra között várják azokat is, akik külföldön tartózkodnak, nem utaznak haza a választások napján, és ezt jelezték előre a Nemzeti Választási Irodánál. Ők is a külképviseleteken adják le voksaikat.

Azok a polgárok, akik valamilyen oknál fogva nem kapták meg a levélcsomagot, de élni szeretnének a szavazati jogukkal, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusán (vagy Magyarország belgrádi nagykövetségén) személyesen, egy érvényes magyarországi okirattal: személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel igényelhetik a szavazási levélcsomagjukat. Ezt az érintett polgárok ma, azaz szombaton reggel 7 és este 10 óra között, illetve a szavazás napján, 12-én reggel 6 és este 7 óra között igényelhetik.

Előzetes időpontfoglalás nem szükséges.

A levélben szavazásra jogosultak több mint fele már leadta szavazatát

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint. Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 186 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az országgyűlési képviselők választásán csak levélben szavazhatnak, és csak akkor, ha március 18-áig felvetették magukat a névjegyzékbe. Ezt több mint 497 ezren tették meg. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) eljuttatta a választópolgároknak a szavazási levélcsomagokat; 460 ezer választó postai kézbesítést kért, 36 ezren pedig azt választották, hogy személyesen veszik át a csomagot.

Az NVI szombat reggeli adatai szerint már 254 985 levélszavazatot leadtak a választópolgárok: 39 436-ot közvetlenül, levélben juttattak el az NVI-hez, 215 549-et pedig a külképviseleteken adtak le.

Az NVI hétfőtől ellenőrzi a beérkezett levélszavazatok választót azonosító nyilatkozatait.

Az NVI nem teszi közzé, hány azonosító nyilatkozatot ellenőrzött, csak azt, hogy szombat reggelig 186 025 érvényes szavazási iratot találtak.

Megkezdődött a voksolás az amerikai kontinensen

Megkezdődött az amerikai földrész magyar külképviseletein az országgyűlési képviselők választása helyi idő szerint szombat reggel. Összesen 5586-an voksolhatnak az amerikai kontinensen, négy évvel ezelőtt ez a szám négyezer volt.

A parlamenti választáson az amerikai kontinensen az időeltolódás miatt szombaton lehet szavazni Magyarország külképviseletein, helyi idő szerint 6 és 19 óra között. A külképviseleteken azok a magyar állampolgárok adhatják le voksukat, akiknek van magyarországi lakhelyük, a választás napján külföldön tartózkodnak, valamint április 2-áig felvetették magukat a külképviseleti névjegyzékbe, és jelezték, hogy mely városban kívánnak szavazni.

Az első szavazóhelyiségek Argentínában (Buenos Aires), Brazíliában (Brazíliaváros és Sao Paulo) és Uruguayban (Montevideo) nyíltak meg, helyi idő szerint reggel 6 órakor, közép-európai idő szerint 11-kor.

Egy órával később, közép-európai idő szerint délben nyílik meg a szavazókör Chilében (Santiago de Chile), a kanadai Ottawában, Montrealban és Torontóban, az egyesült államokbeli Washingtonban, New Yorkban és Miamiban, valamint Kuba fővárosában, Havannában.

További egy óra múlva - közép-európai idő szerint 13 órakor - nyílik a szavazóhelyiség az egyesült államokbeli Chicagóban és Houstonban, Quitóban (Ecuador), Bogotában (Kolumbia), Mexikóvárosban, Panamavárosban (Panama), valamint Limában (Peru).

A voksolás a nyugati parton az egyesült államokbeli Los Angelesben és San Franciscóban, valamint a kanadai Vancouverben közép-európai idő szerint szombaton 15 órakor kezdődik.

Az amerikai kontinensen a regisztrációk alapján a legtöbben, 1432-en New Yorkban szavazhatnak, Miamiban 699-en, Los Angelesben 542-en, Washingtonban 520-an, Torontóban pedig 496-an.

Gubík László: A nemzetpolitika vívmányait a határon túli közösségekben meg kell becsülnünk

– Vasárnap arra szavazok majd, akire eddig minden alkalommal. A nemzetpolitika vívmányait a határon túli közösségekben meg kell becsülnünk, emlékeznünk kell arra, honnan és hová sikerült a magyar-magyar kapcsolatokat és a külhoni magyar intézményrendszert eljuttatni, egy felelős vezetőnek pedig ki kell állnia az eredmények mellett. Pont – szögezte le Gubík László, a felvidéki Magyar Szövetség elnöke a Facebook-oldalán szombaton közzétett bejegyzésében.

A felvidéki magyar párt elnöke rámutatott: korábban is többször elmondta már sok helyen, így senkinek sem okoz meglepetést azzal, hogy most vasárnap is arra szavaz majd, akire eddig minden alkalommal.

Gubík László bejegyzésében azt írta: a határon túli közösségekben meg kell becsülni a nemzetpolitika vívmányait, és nem lehet megengedni, hogy a magyarországi preferenciák vagy antipátiák meggyengítsék a felvidéki magyar közösség erősödő, de még messze nem elég acélos szövetét.

ORFK: A rendőrség felkészült a választásra

A rendőrség felkészült, és az országgyűlési képviselők általános választása alkalmával is pártbefolyástól mentesen látja el a hatáskörébe tartozó feladatokat – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.

A közleményben azt írták, hogy vasárnap a rendőrség országos törzset, a Készenléti Rendőrségen, a fővárosi és a vármegyei rendőr-főkapitányságokon pedig csapatszolgálati törzseket működtet.

A szavazóhelyiségek környezetében szombaton és vasárnap is biztosítják a visszatérő rendőri jelenlétet. A szavazóhelyiségben a rend fenntartása elsődlegesen a szavazatszámláló bizottság elnökének a feladata, azonban ha a szavazatszámláló bizottság elnöke rendőri intézkedést kér, a rendőrség köteles intézkedni.

A rendőrségi fogdán fogvatartottak választójoga gyakorlásának biztosítása érdekében megteszik a szükséges intézkedéseket, ennek részeként felmérik a mozgóurnaigényeket, kapcsolatot tartanak a választási szervekkel, és biztosítják a mozgóurnás szavazás zavartalan végrehajtását.

A rendőrség garantálja a Nemzeti Választási Központ működésének zavartalanságát is – közölték.

Magyar ember Magyar Szót érdemel