A SZERETET ÖRÖK JELE
Msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspök
„Vétkeinket a saját testében fölvitte a (kereszt)fára, hogy meghaljunk a bűnöknek, s az igazságnak éljünk.” (1 Pt 2,22–24)
Krisztusban kedves testvéreim!
Nyugtalan és feszült világban élünk. Mindez bennünk nyugtalanságot teremt, néha pedig keserűséget is. Remélünk valamilyen megbékélésben, a nézeteltérések megoldásában, de sehogyan sem látjuk mindezek végkifejletét. Sajnos ez a békétlenség hatással van a mindennapi életünkre, családjainkra és végül közösségeinkre is. Gyakran mi magunk is feszültek vagyunk. Nem figyelünk szavainkra, amelyekkel mélyen meg tudjuk sérteni felebarátunkat. Csupán saját nézeteinkhez ragaszkodunk, és mintha nem igyekeznénk valamilyen összhangot találni emberi kapcsolatainkban, egyszerűen azt akarjuk, hogy minden saját ízlésünk szerint történjen.
Ebben az egészségtelen légkörben sokan valamilyen jogra hivatkoznak, vagy valamilyen demokratikus vívmányokra, amelyeknek nincs erejük e gondok megoldására, sőt nem egyszer még összekuszálják azokat. Valahogyan feledésbe merült: a szeretet, az irgalom és a türelem. Ha netalán ezekről beszélnek, akkor azokat sajátos módon magyarázzák meg.
Mi, keresztények Jézushoz folyamodunk, aki a világ igazi Megváltója, mert „úgy tetszett az Atyának, hogy Benne lakjék az egész teljesség, s hogy Általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben.” (Kol 1,19–20). Mi hisszük, hogy Jézus Krisztusban, a mi Üdvözítőnkben van az igazi szeretet, aki gazdag irgalomban és türelemben. Ha e világ meg is feledkezett Jézusról, ő megmarad számunkra a szeretet, az irgalom, a béke és a türelem példaképeként.
Üdvös meghallgatnunk Szent Péter apostol tanúságtételét arról, hogyan viselte Jézus a szenvedését, amikor a gyűlölet teljes erejével rázúdult: „Bűnt nem követett el, hamisság nem volt ajkán. Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat: amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos Bíróra. Vétkeinket a saját testében fölvitte a (kereszt)fára, hogy meghaljunk a bűnöknek, s az igazságnak éljünk.” (1 Pt 2,22–24). Krisztus áldozata a szeretet örök jele marad e világ számára, mert ezt az áldozatot Mennyei Atyánk elfogadta, és a feltámadással meg is dicsőítette. Így Jézusban megtaláljuk az egyetlen utat az emberiség szebb jövője felé.
Az ő feltámadását ünnepeljük, a szeretet, a kitartás és a hűség győzelmét. Azt kívánom mindannyiótoknak, hogy a feltámadt Jézus lelkesítsen benneteket, hogy őt követve és reá hallgatva mindvégig őhozzá ragaszkodjatok, és legyetek a szeretet és a béke építői.
Ámen.
NE ENGEDJÜNK A FÉLELEMNEK!
Msgr. Mirko Štefković nagybecskereki megyéspüspök
Kedves keresztény testvéreim!
Szent Pál a kolosszeiekhez írt levelében erőteljes húsvéti felhívással fordul hozzánk: „Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján” (Kol 3,1). Az apostol e szavai bevezetnek bennünket a húsvéti öröm legmélyebb titkába. Krisztus feltámadása nemcsak a múlt eseménye, hanem az új élet kezdete minden ember számára, aki hisz benne. Feltámadásával Krisztus széttörte a halál bilincseit, és megnyitotta a mennyország kapuját. Amit Ádám bűne által elveszítettünk, Krisztus áldozata által helyreállt és teljessé vált. Ezért a feltámadás nemcsak Krisztus győzelme, hanem az egész emberiség győzelme is, amelyet Isten szeretetében megváltott és új életre hívott.
Amikor Szent Pál azt mondja: „ha Krisztussal feltámadtatok”, nem a jövőben bekövetkező valóságról beszél csupán, hanem arról is, ami már most megvalósul a hívők életében. A keresztség által már egyesültünk Krisztus halálával és feltámadásával, hogy az élet újdonságában járjunk (vö. Róm 6,3–5). A keresztény ember tehát nem olyan ember, aki csak a halál utáni örök életre vár. A keresztény ember olyan ember, akiben az örök élet már elkezdődött. A Katolikus Egyház Katekizmusa így emlékeztet: „A hívők, akik a keresztség által egyesültek Krisztussal, már valóságosan részesei a föltámadott Krisztus mennyei életének” (KEK, 1003).
Ez a nagy ajándék egyben felelősségre is hív. Éppen ezért folytatja Szent Pál: „Az odafönt valókra törekedjetek, ne a földiekre” (Kol 3,2). E szavak ma különös erővel hangzanak. Világunk a nagy bizonytalanságok és súlyos feszültségek időszakát éli. A háborúk, válságok és igazságtalanságok, amelyek a népeket és a társadalom szinte minden rétegét érintik, gyakran szorongást és reménytelenséget keltenek. A húsvéti hit azonban arra indít bennünket, hogy ne engedjünk a félelemnek. A keresztény ember nem huny szemet a világ szenvedései felett, de nem engedi, hogy a félelem uralja szívét. Tudja, hogy Krisztus feltámadt, és benne a végső győzelem az életé a halál felett, a világosságé a sötétség felett, a reményé a reménytelenség felett.
Az odafönt valókat keresni nem azt jelenti, hogy elmenekülünk a világ és annak kihívásai elől. Ellenkezőleg: azt jelenti, engedjük, hogy a feltámadt Krisztus gondolatainkban, szavainkban és tetteinkben jelen legyen ebben a világban. Ez csak akkor valósul meg, ha hívőként nap mint nap kitartunk az imádságban, a megbocsátásban, saját gyengeségeink és bűneink elleni küzdelemben, a hűségben még a legkisebb dolgokban is, valamint az áldozatvállalás készségében. Így élnek a feltámadás emberei! Már most magunkban hordozzuk az örök élet kezdetét!
Maga Jézus mondja: „Aki hisz bennem, annak örök élete van” (Jn 6,47). Nem azt mondja: „lesz”, hanem: „van”. Az örök élet már most elkezdődik, a kegyelmi élet által. A keresztény élet az ajándékként kapott teljesség felé vezető út. Olyan emberek vagyunk, akiket megérintett az örökkévalóság, akik számára a feltámadt Krisztus megnyitotta a mennyország kapuját.
Adja meg nekünk a feltámadt Úr az erőt és a kitartást, hogy ebben a világban a remény tanúi, a béke építői és a szeretet hordozói legyünk. Az odafönt valókat keresve már most azt az életet éljük, amely Isten dicsőségének teljességébe vezet.
Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden kereszténynek boldog és áldott húsvéti ünnepeket!
NEM TARTHATJUK MEG MAGUNKNAK AZ ÖRÖMHÍRT
Harangozó László református püspök
Szeretett testvéreim a Krisztusban!
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Jn 3,16
Mindenkit szeretettel köszöntök húsvét, a feltámadás ünnepe alkalmából a Szerbiai Református Keresztyén Egyház nevében. Ez az ünnep a keresztyén hitünk szíve, ahol Jézus Krisztus győzelme a halál felett új reményt ad mindannyiunknak.
A János evangéliuma 3. fejezet 16. versében Isten végtelen szeretete ragyog a legfényesebben. Ez az ige a keresztyén hitünk szíve közepe. Ebben az egyetlen mondatban benne van Isten szeretetének mélysége, Krisztus áldozatának nagysága és a mi reménységünk teljessége. Körülöttünk a világ tele van nehézségekkel. Gazdasági, társadalmi válságok, háborúk hírei, nemzeti megosztottság, családi megpróbáltatások, betegséggel folytatott küzdelem keserítik meg mindennapjainkat. Ilyen feszültségekkel küzdve könnyű elveszíteni a reményt. De a húsvéti üzenet emlékeztet: Isten nem hagyott magunkra. Fiát, Jézust küldte el, aki a kereszten meghalt bűneinkért, és harmadnapra feltámadt, hogy örök életet ígérjen mindazoknak, akik hisznek benne. Húsvét ünnepe nem csupán egy történelmi esemény emlékezete, hanem élő valóság: Isten ma is szeret, ma is megszólít, és ma is életet ajándékoz.
Emlékezzünk vissza a feltámadás történetére. A sír üres, az angyalok pedig így szólnak: „Miért keresitek a holtak között az élőt?” (Lk 24,5). Ez a csoda nemcsak 2000 évvel ezelőtt volt, hanem ma is eleven valóság. Krisztus feltámadása győzelem a halál, a bűn és a félelem felett. Egyházunk gyülekezeteiben, ahol évszázadok óta hirdetik az evangéliumot, ezt a győzelmet ünnepeljük minden húsvétkor. Sőt, minden vasárnap, minden úrnapján!
A nagypéntek sötétsége és a húsvét hajnalának fénye elválaszthatatlanul összetartozik. Nem érthetjük meg igazán a feltámadás örömét a kereszt fájdalma nélkül. Krisztus értünk vállalt szenvedése arra emlékeztet bennünket, hogy Isten szeretete nem felszínes, múló érzelem, hanem önmagát odaadó, mindent felülmúló kegyelem. A feltámadás azt hirdeti: a bűn, a szenvedés és a halál nem mondhatja ki az utolsó szót.
Mai világunkban, ahol sokszor bizonytalanság, félelem és megosztottság vesz körül bennünket, különösen nagy szükségünk van erre az evangéliumi üzenetre. Hányszor éreztük úgy, hogy erőnk elfogyott, reménységünk megfakult, és jövőnk kérdésessé vált! Isten azonban nem hagy bennünket magunkra. Az ő szeretete nem a körülményeinktől függ, hanem örök és változhatatlan.
János evangéliumának jól ismert igéje személyes megszólítás is számunkra: „aki hisz őbenne…” Ez a hit nem csupán értelmi meggyőződés, hanem bizalom, ráhagyatkozás, élő kapcsolat Krisztussal. Aki hisz, az új életet nyer. Ez az új élet nem csupán a jövő ígérete, hanem már itt és most elkezdődik: a megbocsátásban, a megújulásban, a szeretet gyakorlásában.
Húsvét arra hív bennünket, hogy kilépjünk a kétségek és félelmek bezártságából, és megnyissuk szívünket Isten éltető jelenléte előtt. A feltámadott Krisztus ma is megszólít: „Békesség néktek!” Ez a békesség nem a problémák hiányát jelenti, hanem azt a bizonyosságot, hogy Isten velünk van minden körülmények között.
Közösségeink életében is különös jelentősége van ennek az üzenetnek. A családokban, gyülekezeteinkben, nemzeti közösségünkben akkor tudunk megmaradni és erősödni, ha a feltámadás reménysége él bennünk. Ha képesek vagyunk egymás felé fordulni, megbocsátani, terheket hordozni és szeretetben szolgálni.
Húsvét ünnepe arra is emlékeztet bennünket, hogy küldetésünk van a világban. Nem tarthatjuk meg magunknak az örömhírt. A feltámadás üzenetét tovább kell adnunk szavainkkal és életünkkel egyaránt. Minden jó szó, minden segítő kéz, minden őszinte szeretetből fakadó cselekedet Krisztus világosságát tükrözi.
Kívánom, hogy ezen az ünnepen mindannyian megtapasztaljuk Isten szeretetének valóságát. Újuljunk meg hitünkben, amely erőt ad a mindennapokhoz, reménységet a nehézségekben és örömöt az életben. Legyen otthonainkban békesség, szívünkben hála és életünkben megújulás.
A feltámadott Krisztus öröme és békessége kísérje életüket nemcsak az ünnep napjaiban, hanem mindennap!
Áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves olvasónak!
ÉN EZÉRT ÜNNEPLEK: VISSZAEMLÉKEZNI ÉS HÍRÜL ADNI
Dolinszky Gábor evangélikus püspökhelyettes
„Miért keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza: megmondta nektek még Galileában, hogy az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia és megfeszíttetnie, de a harmadik napon fel kell támadnia. Ekkor visszaemlékeztek szavaira, és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek.”
Lukács evangéliuma 24, 5–9
Húsvétot ünneplő kedves olvasók! Az Úr feltámadt, valóban feltámadt!
Húsvét ünnepében a Teremtő és Gondviselő Isten embert szerető és embert megmentő cselekedetét ünnepeljük, aki a halált legyőzve feltámasztotta a halálból egyszülött fiát, Jézus Krisztust. Tudjuk ezt, és ismerjük is a történetet. Valahogy mégis az ünnep inkább a hagyományokra és szokásokra korlátozódik, pedig ha csak arra gondolunk, hogy azért tartunk minden vasárnap istentiszteleti alkalmakat, mert Krisztus vasárnap hajnalban támadt fel, és emiatt minden vasárnapot kishúsvétnak nevezünk, lehet, hogy másképp élnénk meg, másképp ünnepelnénk a húsvét ünnepét.
Előttünk a golgotai kereszt, rajta Krisztus vérző teste. Az a szenvedés, az a halál a bűneink miatt volt. Ez olyan cselekedet Istentől, amire reagálnunk kell. Nem csak egy ok az ünneplésre, a szabadnapokra, az ajándékozásra, hanem annál sokkal hatalmasabb cselekedet.
Énértem történt. És nem csupán azért, hogy a bűn eltöröltessen. Hiszen a történet nem ért véget a kereszthalállal. Ott a húsvét hajnala, az üres sír csodája, az angyalok megjelenése, a híradás: Miért keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, hanem feltámadt! És még nyomatékosabbá teszi: Emlékezzetek vissza, megmondta nektek. Húsvétkor az egyik feladatunk ez. Maga a reagálás az isteni cselekedetre, csodára. Visszaemlékezni az első húsvét eseményeire, kezdve nagypéntektől egészen húsvét hajnaláig. Mert így eszünkbe juthat, hogy amikor Isten belenyúl a történelem folyamába, arra reagál a mindenkori ember. Húsvét hajnalán is éppen ez történt. „Ekkor visszaemlékeztek szavaira, és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek”. Húsvétban ez lehet a második feladatunk. Reagálni. Ez a reakció lehet éppen oly egyszerű, mint akkor volt. Hírül adni másoknak is az örömhírt, az Úr feltámadt, valóban feltámadt!
Nem hiszem, hogy feltámadásba vetett hitet képes adni a „húsvéti” sonka vagy az ünnepi asztal élménye. Úgy gondolom, hogy ha fészket készítünk a nyuszinak, vagy csokitojásokat majszolunk, az nem fog különleges húsvéti élményben részesíteni. És ehhez hasonlóan az ajándékozás sem a halál legyőzőjéről és az örök élet lehetőségéről szól. De maga a húsvét valódi tartalma igen! Két egyszerű lépésben tehetjük igazán magunkévá a húsvét üzenetét. Elsőként el kell fogadnunk hittel az Isten felénk irányuló ajándékát és áldozatát, magát a húsvéti eseményeket. Másodszor pedig reagálnunk kell erre azzal, hogy hírül adjuk, elmondjuk másoknak is, mit jelent a mi személyes életünkben Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása. Mit jelent a halál legyőzése és az örök élet lehetősége.
Mert ezek a dolgok azok, amelyekre nem lehetnek hatással a különféle körülmények, szokások vagy a világ és a benne levő tartalmak változásai. Ezek a tartalmak csak az enyémek, és én ezt a Teremtő és Gondviselő Istentől kaptam a húsvétban! Ezért ünneplem húsvét ünnepét!
Áldott, békés, szeretetteles húsvéti ünnepet kívánok minden kedves olvasónak!
Erős Vár a mi Istenünk!
Nyitókép: Pixabay
