A Magyar Nemzeti Tanács pénteken tartja 23. rendes ülését, amelyen 42 napirendi pontot vitatnak meg a tanács tagjai. Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a mai sajtótájékoztatón elmondta, a napirenden a tanács pénzügyi beszámolója, költségvetés-módosítása és munkabeszámolója, valamint több intézmény jelentése is szerepel.
Az MNT elnöke hangsúlyozta, a 2025. évi költségvetés előirányzott bevételei mintegy 97 százalékban teljesültek, a kiadások a tervek szerint alakultak, a maradványösszegek felhasználását pedig ebben az évben tervezik. Mint mondta, a költségvetés-módosítás technikai jellegű, és a Szerb Köztársaságtól érkező idei források pontosítása miatt szükséges. Hozzátette, a Magyar Nemzeti Tanács az elmúlt évet is pozitív mérleggel, több mint 300 ezer dináros eredménnyel zárta.
Az oktatás területén kiemelte a Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény újvidéki tagozatának működését, amely 2025 januárjában indult, és azóta megduplázta a csoportokban lévő gyermekek létszámát az intézmény. Napirenden szerepel az alapítói okirat módosítása is, amely lehetővé teszi logopédus és pszichológus alkalmazását. Szó esett a tehetséggondozó gimnáziumok diákotthoni fejlesztéseiről, a magyarkanizsai mezőgazdasági középiskola tervezett diákotthonáról, valamint az oktatási programok, ösztöndíjak, iskolabusz- és képzési programok működtetéséről.
A kultúra területén a bezdáni színház átadását, a bácskossuthfalvi színház felújításának megkezdését és a temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete otthonának rekonstrukcióját emelte ki, továbbá több művelődési és egyházi létesítmény fejlesztését. Fremond Árpád kiemelte, a tájékoztatás területén elfogadták az újságírói etikai kódexet, és új igazgatókat, illetve főszerkesztőket neveztek ki a legfontosabb médiaházaknál. A nyelv- és íráshasználat területén folytatódik a kétnyelvű útjelző táblák programja és az ehhez kapcsolódó önkormányzati pályázatok lebonyolítása.
Az ülésen több társalapított intézmény, köztük az Európa Kollégium, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Fórum Könyvkiadó Intézet, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. és a Pannónia Alapítvány beszámolója is napirendre kerül, valamint oktatási és médiával kapcsolatos személyi döntésekről is tárgyalnak. Fremond Áprád hangsúlyozta, a nemzeti tanácsi választásokat legkésőbb november 29-éig meg kell tartani.
Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele


