A Halvány őszi rózsa nyílásakor a kietlen, homokos Dél-Bánátban levő Kicsiny falumban három fivér olyan Kombinét tervezett, amely azóta sem ment ki a divatból. Az alkotáshoz szükséges eszközöket a hangulatos kis magyar falu, Ürményháza kocsmárosa, Bugyi János adta a fiai kezébe még valamikor a hatvanas években. Jövedelmét ugyanis villanygitárokba fektette, hogy az ifjak ne csak a hagyományos tamburán szaggassák a húrt. Ezzel pedig világjáró útjára indította Gyulát, Jánost és Zoltánt...
Meseszerűen indult, és folytatódott is a történet, amely először 1975-ben kap keretet. A testvérek ugyanis ekkor alapították meg azt a zenekart, amely ma is járja a világ magyarlakta területeit. Az első formáció 3+1 néven indult: a Bugyi fivérekhez a kezdetekben unokatestvérük, Táncos Lajos is csatlakozott – mesélte 50 évvel később egy ködös temerini estén Bugyi Zoltán, az immár legendássá vált 3+2 együttes mindenkori frontembere.
– A testvéreimmel akkoriban rockzenét akartunk játszani. Apánk kocsmájában léptünk fel hétvégenként. Egyszer azt mondta: „Hagyjátok ezt a csimbum zenét: játszatok valami szép csárdást.” Először csak az ő kedvéért, magunk közt viccből eljátszottuk az Az a szép... című nótát. Egy hét múlva pedig cigánydalokat. Erre olyan hangulat lett a teremben, hogy még az asztalon is táncoltak. Megállapítottuk: „Jé, még igaza lesz a faternak!” Lassan kezdtünk nótákat tanulni, lakodalmakban muzsikálni. Elejében kicsi volt a repertoárunk. De volt egy idősebb zenész, Túri Lajos, klarinéton játszott. Megkértük, jöjjön el közénk, segítsen. Nem sok telt el, és Bánátban elterjedt a hírünk – emlékezett vissza a kezdetekre Zoltán.
Apa és három fia: id. Bugyi János Gyulával, ifj. Jánossal és Zoltánnal (Fotó: A 3+2 archívuma)
Az együttes tagja a nyolcvanas években az arany, a platina és a gyémánt lemezekkel (Fotó: A 3+2 archívuma)
Majd nagyot ugrott az időben beszélgetőtársam, egészen 1982-be. El is magyarázta, miért: az általam firtatott új zenei irányzat kialakulását ugyanis a nyolcvanas évek elejére jegyzi a zenekar. Ekkor költöztek Temerinbe, s egyre közkedveltebbekké váltak Bácskában is. Egy profi hangtechnikust is bevettek a bandába: 3+2-re alakult az együttes neve is, amikor Hajdúk János, az Újvidéki Rádió szakembere csatlakozott hozzájuk. Az újszerű hangzás ugyanis felkeltette az érdeklődését: elektronikus hangszeren játszottak közismert, korábban főleg akusztikus hangszeren megszólaló dallamokat. Jánossal már felvételeket is készítettek: ő rögzítette a Halvány őszi rózsa, a Kicsiny falum, a Kombiné, az Egy asszony miatt vagyok ilyen léha című dalokat, amelyeket először a helyi rádiók adták le. Kíváncsi vagyok, mi ihlette például a Kombiné nótát.
– Amikor Temerinbe kerültem, szerettem eljárni a színházba. Péter bácsi, azaz Szabó Péter volt az elnök akkoriban, és nagyon jó volt a hangulat. Egyik este a társaság rázendített valami kombinés nótára. Nagyon jó hangulat kerekedett: nálam volt a magnóm, fölvettem. Erre alapoztuk a feldolgozásunk. Csak évekkel később tudtam meg, hogy Szenes Iván apja, Szenes Andor írta a nóta szövegét.
Szenes Iván EMeRTon-díjas magyar dalszövegíró, dramaturg, zeneszerző. Édesapja, Szenes Andor költőként, műfordítóként, újságíróként tevékenykedett az 1900-as évek első három évtizedében, de írt sanzonokat, magyar nótákat, kabarétréfákat és jeleneteket is. Slágerei között jegyzik a Kombiné dalt is.
– Iván a halála előtt még meghívott a műsorába is. A Kombiné érdekelte, mivel azt elmondása szerint édesapja egy Szegeden készülő vígjáték betétdalaként írta meg, amellyel kudarcot vallottak. És lám... Nyolcvan évre rá országos siker lett belőle.
Koncert utáni dedikálás 1987-ben a Budapest Sportcsarnokban (Fotó: A 3+2 archívuma)
2017-ben a Budapest Arénában (Fotó: A 3+2 archívuma)
A 3+2 zenekar előadásában – egészítem ki Zoltán mondandóját. De vajon mi a titok, amely negyven éve élteti az általuk rögzített első slágereket is?
– Sokszor az ember nem tudja, hogyan érez rá a dolgokra, csak egyszerűen jön egy gondolat, hogy ez jó lehet. Talán benne rejlik az az ürményházi hangulat is, amit ifjúként megéltünk. Ma is hallom azt a jó kis népi zenekart, amelyik ott a kocsmában zenélt. Mindig megcsodáltam azt az odaadást, ahogyan az emberek mulattak a muzsikájukra. Belénk ivódott ez az életérzés. Aztán meg már csak azt vettük észre, hogy ami nekünk tetszik, az lényegében a közönségnek is jó. A zene sose csak arról szól, aki játssza. Olyat kell játszani, amit a közönség hallani akar – mutat arra az egyszerű gondolatra beszélgetőtársam, amely a 3+2 zenekar irányelve volt, és maradt: – Kucsera Csaba későbbi tagunk fogalmazta egyszer meg azt, ami mindig is fontos volt egy-egy dal megírásánál, feldolgozásánál. Ő a kőbányai zeneiskolában jazz szakra járt: vallotta, hogy a cél ugyanaz a jazz és a lakodalmas zenélésében is. A siker kulcsa pedig a hozzáállásban rejlik: ha van elég tudásod ahhoz, hogy megcsinálj valamit, akkor magadat is meg kell becsülnöd annyira, hogy jól csináld.
Ma már a legnagyobbak sem tagadják: a délvidéki együttes egy új zenei irányzatot alakított ki a nyolcvanas évek végére. Hívták és hívják ezt Bugyi-rocknak, lakodalmas rocknak, muskátlizenének is. A kezdetekben azonban a szakma nem vette komolyan a zenekar törekvéseit.
– Az első lemezünkről mi sem gondoltuk volna, hogy sikert arat. Csak azért akartuk kiadni, hogy még népszerűbb legyen az együttes Vajdaságban, és több lakodalomba, bálba hívjanak bennünket. Saját költségünkön vettük fel a lemezt 1986-ban, és kiadót kerestünk. Elküldtük a felvételeket a zágrábi Jugotonnak: azt mondták, hogy akkor adják ki, ha 12 ezer példányt előre eladunk belőle. Ekkor bementem a Jugoton szabadkai üzletébe, hogy megérdeklődjem, árulnának-e 3+2 kazettákat. Erre az ott dolgozó megörült: elmondta, hogy a rádióból az emberek már hallották a nótákat, és rengetegen rákérdeztek arra, hogy van-e már lemez. Azt mondta, nem hogy 12 ezret, de 50 ezret rendel az első lemezből. Másnap már személyesen jött velem Zágrábba, így ki is adták a Halvány őszi rózsa című lemezt. A 12 ezer példány két hét alatt elkelt: hatalmas volt az érdeklődés Magyarországról is, hisz a határ mentén ott is hallgatták a Szabadkai Rádiót.
Összesen 1,5 millió eladott példányszámot ért el a lemez. (Ez a legeladottabb zenei album, ami a volt Jugoszláviában jelent meg. A szerk. megj.) Az első magyarországi turnéra Keszthelyi Éva, a Budavári Programiroda szervezője kért fel bennünket. Az Országos Rendező Iroda (ORI) azonban ellenezte ezt: giccsnek állították be a zenét, amelyet játszottunk. Éváék viszont láttak benne fantáziát, így az első nagy fellépésünket jótékonysági céllal hirdették meg, mert csak így adott rá engedélyt a Budapest Sportcsarnokban az ORI. Telt ház volt, kétszer is megtöltöttük a csarnokot. Fel sem fogtuk igazán, mi történik velünk. Az Omega, vagy az LGT annak idején elérhetetlennek tűnt számunkra. Aztán ott találtuk magunkat egy koncerten előzenekarként, ahogyan az Omega hangosít bennünket. Hihetetlen volt. Meg az is, hogy mikor vált több tízezressé a közönségünk. Valahogy az emberek felismerték magukat a dalainkban.
Immár a szakma is kénytelen volt elismerni: a 3+2 együttes tagjai olyant teremtettek, amilyenre előtte még nem volt példa a magyar zeneiparban. A lemezek is sorjáztak: 1987-ben megjelenik a Hej, de kutya jókedvem van és a Csendes ember lettem, 1988-ban az Ezekkel a kakasokkal baj van, 1989-ben pedig a Csuda jó hangulat és a Vastag jókedv című albumok kerültek piacra. Ebben az időszakban Góbor Attila is játszott a zenekarban, amelynek legtermékenyebb éve 1989 volt. A két említett lemez mellett ugyanis ebben az évben még kettőt adott ki az együttes, amelyeken Schön Ignác prímás is közreműködött: a hegedűművész az Itt hagyom a falutokat és az Öreg prímás tégy hangfogót lemezek vendégprímása volt. A 80-as évek vége azonban változást hozott a zenekarban: három évre leszerződtek Ausztráliába. Az egyezmény szerint 3–4 hónapot kint tartózkodtak, majd pár hónapra hazajöttek. Ide már azonban Burai Károly, Spör Helmuth, Ilija Géza és Kollár Zoltán utazott Bugyi Zoltánnal.
– A testvéreim nem tudtak jönni. Ez volt az egyik legnehezebb időszak számomra. Ők képezték az első felállást, minden pillanatban a zenével éltünk. Hallottunk valamit, találtunk régi nótákat, átbeszéltük, dolgoztunk rajtuk. Később a tagok közötti kötődés teljesen mássá vált. Nagyon jó volt együtt muzsikálni másokkal is, hisz mindannyian kiváló, képzett zenészek, és Ausztráliában is nagy sikerünk volt, de hiányzott a közös kutatás, alkotás a testvéreimmel.
Az ausztráliai turné nem csak a testvérek visszavonulása miatt volt nehéz Zoltán számára: a turné előtt, 1987-ben vált ugyanis ő is családapává.
– Az elejében, amikor összeboronált bennünket az élet, nem volt olyan koncert, ahova ne kísért volna el a feleségem. De aztán megszületett a fiunk, és ő vált azzá a biztos ponttá, ahova mindig visszatértem. Ehhez kitartás kellett.
Rávilágítok, hogy neki se lehetett könnyű hónapokig távol lenni a családtól.
– Az ausztráliai utak igencsak nehezek voltak. Dani fiam 1987-ben született, és már hároméves volt, mire én végleg hazajöttem. Borzasztó volt, hogy félt, menekült tőlem. Kellett idő, mire megszokta, hogy apa itthon van. Aztán amikor már kicsit idősebb volt, akkor feleségemmel együtt mentünk ki egy hónapra Amerikába, anyósom vigyázott rá. A feleségem azonban sehogy se tudott megnyugodni. 1993-ban már nélküle mentem a zenekarral Kanadába turnézni.
Zoltán elmondta, hogy a háborús évek a zenekar pályafutását is lelassították. Ennek ellenére 1992-ben kiadták a Magyar fiúk, 1993-ban pedig az Estharang című lemezeket. Ebben az időben László Attila, majd 1998-tól Pap Tibor is muzsikált velük. Az első válogatást 1999-ben adta ki az együttes a 3+2 legjobb dalai címmel, 2000-ben pedig a Sárgul már a Coco Jumbo című album jelent meg.
Bugyi Zoltán 2022-ben Brassóban (Fotó: A 3+2 archívuma)
– A bombázásokat követően rögtön elmentem Budapestre. Akkor indult az RTL csatornán a Péntek esti vigadó műsor, azon belül az Ásó, kapa, nagyharang volt a mi műsorrészünk. Ez a lehetőség nagyon kellett a zenekarnak, mivel a háborús években főként Vajdaságban muzsikáltunk, és Magyarországon háttérbe szorultunk. Ez alatt az idő alatt vált népszerűvé Lagzi Lajcsi, akinek az első lemezét egyébként én készítettem. Amikor 2000-ben végre kijutottunk, akkor nagyon jól jött a televíziós lehetőség: 14 epizódot vettünk fel. Ezt követően megint változás történt a zenekari felállásban: az együtteshez csatlakozott a fiam. Dani kiváló ütős, timpanistaként végzett Szabadkán. 15 éves volt, amikor megvettem az első dobokat neki. Elejében ő sem ebben a műfajban gondolkodott, de aztán ő is rájött, hogy semmivel sem könnyebb ez a műfaj sem, ha az ember rendesen csinálja, és a minőségre törekszik. Külön harmonizáció jellemzi, amelyet csak képzett zenészek tudnak megalkotni.
Bugyi Dániel mellett 2004-től Blazsanik Dénes és Kucsera Csaba is játszottak a zenekarban, 2006-ban pedig Kanalas Róbert és Vojnovics Tunics Zsolt érkeztek. A zenekar 2005-ben kiadta az Újra itthon című albumot, majd 2009-ben a Ne szidjatok soha engem címmel jelentek meg a 3+2 új dalai. 2012-ben a csabai kolbászfesztiválon megtartott nagykoncert felvételét adták ki. A legutóbbi változás a 2020-as évek elején következett be, és azóta Bugyi Zoltán és Dániel Magyar János és Majoros Zoltán magyarországi zenészekkel együtt turnéznak: pár évvel ezelőtt az Apostol zenekar előtt lépett színre több mint 15 ezer ember előtt a 3+2.
– A mai napig bennem van a koncertek előtt az a drukk, amely a színpad mellett állva fogja el az embert. Aztán felmegyek, megszólalok, elmuzsikáljuk az első dalt, és eltűnik az a határ, ami elválasztja az előadót a közönségtől. Olyan közel érzem magamhoz az embereket, mintha kocsmában muzsikálnék. A koncert után pedig mindig ott maradok köztük. Néha bosszantanak is a mai világ sztárjai, amikor nagy biztonsági csapattal vonulnak a színpadig. Közben az embereknek sokszor többet ér az a pár perc, míg kezet fogunk és pár szót váltunk, mint az egész koncert. Miért ne maradnék köztük? Mindig mondom: kocsmában nőttem fel, és nem érdekel, hogy valaki gazdag vagy szegény.
Szinte magától tevődik fel a kérdés: vajon mi tartotta, és tartja ma is Temerinben azt az embert, aki előtt a világ minden táján nyitva álltak a lehetőségek?
– Tudod, más az, amikor az ember egy időre elmegy egy országba muzsikálni. És megint más, mikor ott élsz. Láttam a mindennapi életet Amerikában, Kanadában, Svédországban is. Szép az, ha az ember meglátogatja. De amikor huzamosabb ideig ott van, akkor tapasztalja, hogy ott sem arany az élet. És egyébként is: Vajdaság mellett igazán jól a felvidéki magyarokkal érzem magam, és az erdélyiekkel. Ha ott vagyok, akkor olyan, mintha Ürményházára mennék vissza.
A ránk ereszkedő csendben újra hallom a Kombiné harmóniáját, amelyet ma már számtalan szólista és zenekar éltet mulatságokban, bálokban, lakodalmakban.
Kíváncsi vagyok, milyen érzés visszahallani azt a nótát, amely általuk vált slágerré.
– Kicsit olyan, mint amikor meghallod a távolból a Let it be-t, és azonnal a Beatles-re gondolsz. Ugyanez történik, ha valaki a Kombinét, vagy a Kicsiny falumat játssza: mindenkinek a 3+2 jut eszébe. Minél többen játsszák, annál jobb. Csak legyenek kitartóak a fiatalok. És ha valamit jól meg lehet csinálni, akkor ne csapják össze a hangszerelést. Már csak maguk miatt is. Mert nem igaz, hogy ez a műfaj nem vonzza a fiatalokat. A mai napig több ezres közönségnek játszunk, és rengeteg a fiatal köztük: együtt bulizunk a Kombinéra.
Zoltánt a mai napig a muzsika élteti, és felvállal mindent, ami ezzel jár. Bár a szerb–magyar határon a várakozás már nehezére esik – vallotta be keserédesen.
– Múltkor megkérdezte tőlem a határőr, miért vezetek szerb rendszámtáblás autót. Mondtam neki, hogy mert én ott élek. Csodálkozva nézett rám. Kibukott hát belőlem: akkor már nem is tetszik a Kombiné?
Nyitókép: A zenekar jelenlegi felállásban 2025-ben a csabai kolbászfesztiválon (Fotó: A 3+2 archívuma)
