2025. december 22., hétfő
MAGYARCSERNYE

Karácsonyi műsor az Ady Endre Művelődési Egyesületben

A magyarcsernyei Ady Endre Művelődési Egyesület szombaton este Karácsonyváró címmel ünnepséget szervezett, melyben bemutatkoztak az egyesület néptánccsoportjai, citerásai, asszonykórusa, zenekara, valamint a betlehemezők.

A színpadon először Bacsik Lőrinc Natália, az egyesület elnökségi tagja köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy a fellépők lelkesen készültek az estre. 
 

A rendezvényen az Őszirózsa asszonykórus új viseletében állt a színpadra

A rendezvényen az Őszirózsa asszonykórus új viseletében állt a színpadra

‒ A bemutatott tánc, az elhangzott dal mind-mind csoda és ajándék, hiszen van, aki előadja, és van kinek előadni. Legyünk hálásak, hogy vagyunk egymásnak, és együtt lehetünk a decemberi ünnepekben is. Lélekben együtt készülhetünk a legszentebb ünnepre, a karácsonyra. Tárjuk ki szívünket, és fogadjuk be mindazt a jót, amit adnak nekünk a szeretteink, a mai előadás résztvevői – fogalmazott Bacsik Lőrinc Natália.

A néptáncosok is bemutatkoztak

A néptáncosok is bemutatkoztak

A vendégek köszöntését Hódi Judit, az Ady Endre Művelődési Egyesület elnöke folytatta, aki visszatekintve az elmúlt évre elmondta, hogy büszke a szakcsoportok munkájára és eredményeire: a néptánc- és a citeracsoportok is kiváló minősítésekkel tértek haza a szemlékről.

A közönség élvezte a műsort

A közönség élvezte a műsort

‒ Nagy öröm a számunkra, hogy az idén az asszonykórusunk új viseletbe lép a közönség elé. Ez a megújulás nemcsak egy külsőség, hanem tiszteletadás és őseink hagyománya előtt, az új ruhák öltéseiben ugyanis megtalálható a közösségünk ereje és a jövőbe vetett hite. Ősszel újraindult kézműves szakkörünk. A Makramé csomózásának művészete és palóc hímzés finom öltései ismét összehozták az alkotni vágyókat. Munkájuk gyümölcsét jövő tavasszal egy kiállításon mutatjuk be a nagyközönségnek. Az eredmények nem valósultak volna meg sikeres pályázatok, támogatóink nagylelkűsége, és tagjaink áldozatos munkája nélkül. Megköszönöm a tagok, a csoportvezetők, a fellépő gyerekek áldozatos munkáit, valamint a közönségnek is, hogy látogatják rendezvényeiket – mondta Hódi Judit.

A citerákon karácsonyi dallamok csendültek fel

A citerákon karácsonyi dallamok csendültek fel

Az előadás végén a télapó is meglátogatta a gyermekeket.

Betlehemeztek is a gyermekek

Betlehemeztek is a gyermekek

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Közös képen a magyarcsernyei adys gyermekek/Vidács Hajnalka