A blokádokat fenntartó egyetemisták nagyszabású tüntetést hirdettek hivatalos Instagram-oldalukon december 28-ra, írja az N1.
– Itt az ideje, hogy bekapcsolódásra és összekapcsolódásra, mert csak együtt hirdethetjük ki a győzelmet. 12.28. Találkozunk Szerbia-szerte – írták.
Emlékeztetőül, a hallgatók hétfőn a Nova.rs-nek azt nyilatkozták, hogy „bár most úgy tűnik, hogy „elcsendesedtek”, valójában csak valami „nagyobbra és hatalmasabbra készülnek”.
Azt is hangsúlyozták, hogy figyelemmel fogják kísérni a vezérkarral kapcsolatos helyzetet, és ha az állam nyomást gyakorolna a kulturális épülettel kapcsolatos ügyre, akkor tiltakozásokra kerül majd sor.
Nyitókép: Az egész országra kiterjedő tiltakozás a tervek szerint december 28-án lesz (Fotó:


