2025. augusztus 24., vasárnap

Közel 70 ezren tüntettek a blokádok ellen

A rendőrség elégedett a szervezéssel és a lebonyolítással

Dragan Vasiljević, a rendőrség igazgatója szerint közel 70 ezer ember vett részt a tegnap este, 71 településen és városban megtartott blokádellenes tüntetéseken, amelyek incidensmentesen zajlottak le.

– A rendőrség becslései alapján mintegy 70 ezer polgár – pontosan 69.776 fő – csatlakozott ezekhez a demonstrációkhoz. Nem történt semmilyen rendbontás, senki nem sérült meg, rendőrök sem, és semmilyen épületben, köztük állami létesítményekben sem esett kár. Minden teljes nyugalomban és rendben zajlott – mondta Vasiljević.

Kiemelte, hogy a Szociális Stabilitási Központ időben bejelentette a tüntetéseket, és hozzátette, reméli, a jövőben minden demonstráció hasonlóan békés és szervezett lesz.

– El kell mondanom, hogy amikor nyilvános rendezvényeket tartanak, és a rendőrség időben értesítést kap ezekről, valamint lehetőség van egyeztetésre a szervezőkkel, az nagyban megkönnyíti a biztonságos lebonyolítást. Azt kívánom, hogy a jövőben minden nyilvános összejövetel Szerbiában hasonlóan békésen menjen végbe – tette hozzá a rendőrség igazgatója.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Beta