2025. augusztus 24., vasárnap

Vučić: Semmi sem fontosabb a párbeszédnél

Aleksandar Vučić államfő ma este Ubon azt mondta, hogy továbbra is kitartóan fogja párbeszédre hívni az egyetemi karokat blokád alatt tartó egyetemistákat, és reméli, hogy végül elfogadják a meghívást.

Vučić pénteken nyilvános televíziós vitára hívta a tiltakozó egyetemisták képviselőit, amit azok elutasítottak, megismételve fő követelésüket: a választások kiírását. Az elnök meglepetésének adott hangot, hogy a felkérést öt perc alatt elutasították.

– Remélem és hiszem, sőt hinni akarom, hogy átgondolják majd, és elfogadják a meghívást, nemcsak a vitára, hanem a párbeszédre is. Mert semmi sem fontosabb a párbeszédnél. A problémákat másként nem lehet megoldani és biztos vagyok benne, hogy ezt ők is elfogadják – fogalmazott az államfő.

Vučić közölte, információi szerint jövő szombaton mintegy száz városban és községben tartanak majd gyűléseket azok a polgárok, akik a blokádok ellen tiltakoznak.

Az elnököt újságírók kérdezték Nikolina Sinđelić egyetemista kijelentéseiről, aki azzal vádolta meg Marko Kričko rendőrt, hogy zaklatta és nemi erőszakkal fenyegette. Vučić válaszul közölte, az ügyben a Belügyminisztérium belső ellenőrzése fog vizsgálatot indítani.

Egyben felszólította a médiát, hogy mutassanak nagyobb tiszteletet az egyetemista lány iránt. Példaként említette a kormánypárti Informer televízió főszerkesztőjét, aki – Vučić szavaival élve – mélységesen elfogadhatatlan módon közzétette a Sinđelićről készült intim fotókat, még abból az időszakból, amikor kiskorú volt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az államfő bejelentette, hogy egy hét múlva mintegy száz városban és községben tartanak majd gyűléseket a blokádellenes tiltakozók (Fotó: Beta)