2025. augusztus 23., szombat

Népszavazást írtak ki a boszniai Szerb Köztársaságban

A népszavazás, amelyen a polgárok nyilatkoznak majd Christian Schmidt és a bosznia-hercegovinai bíróság döntéseiről, október 25-én kerül megrendezésre – döntött a boszniai Szerb Köztársaság parlamentje. Elfogadták azt a határozatot is, miszerint a Szerb Köztársaságban nem tartanak választást az elnöki tisztségre.

A Szerb Köztársaság parlamentje tegnap késő este sürgősségi eljárásban elfogadta a referendumról szóló törvény módosítását, valamint a népszavazás kiírásáról szóló határozatot.

A népszavazást október 25-én tartják meg, és meghatározták a referendum kérdését is, amely így hangzik: „Elfogadja-e Ön a meg nem választott külföldi, Christian Schmidt döntéseit és az alkotmányellenes bosznia-hercegovinai bíróság Milorad Dodik, a Szerb Köztársaság elnöke ellen hozott ítéleteit, valamint a boszniai Központi Választási Bizottság azon döntését, amellyel megvonták a Szerb Köztársaság elnökének mandátumát?”

A jelen lévő 65 képviselő közül 50-en szavaztak igennel, ellenszavazat és tartózkodás nem volt – jelentette az Srna hírügynökség.

Az ellenzéki képviselők egy része elhagyta a szavazást, míg mások bent maradtak az ülésteremben, de nem nyilvánítottak véleményt.

13 határozatot is elfogadtak, köztük azt is, hogy a Szerb Köztársaságban nem tartanak választást az elnöki tisztségre. A parlament nem fogadta el és elutasítja a boszniai bíróság Milorad Dodik elnökkel szemben hozott ítéletét, valamint a Központi Választási Bizottság döntését, amellyel megszüntették a Szerb Köztársaság elnökének mandátumát – közli a Szerbiai RTV. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)