Az európai uniós csatlakozás Szerbia stratégiai célja marad – közölte a Vajdasági Rádió és Televízió hírösszefoglalója szerint Kovács Elvira, a szerbiai képviselőház alelnöke és a parlament Európai Integrációs Bizottságának elnöke a Prva kereskedelmi televízió műsorában vendégeskedve. Ugyancsak elmondta, hogy Szerbia felkészült a 3-as tárgyalási fejezetcsoport (klaszter) megnyitására. Hozzátette, a köztársasági parlament és a kormány mindent megtesz azért, hogy a csatlakozás folyamata kilendüljön a holtpontról. Kovács abbéli reményének adott hangot, hogy Ana Brnabić brüsszeli látogatása gyümölcsöző lesz.
Reflektálva Zoran Milanović horvát államelnök azon kijelentésére, hogy az EU-hoz több ország már biztosan nem csatlakozik, esetleg talán még Montenegró, Kovács Elvira Albánia példájával érvelt, emlékeztetve, hogy ez az ország az utóbbi hónapokban rendkívül sokat haladt előre az európai úton.
