2025. november 12., szerda

Dr. Pásztor Bálint: Csak együtt lehetünk sikeresek!

A cikkhez képgaléria tartozik.

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Facebook-bejegyzésében közölte, hogy legutóbb 2019-ben történt meg, hogy a VMSZ elnöke a párt vezetőinek és tisztségviselőinek jelenlétében évzáró fogadást tartott.

Hozzátette, hogy sokkal inkább a köszönetről szólt ez, mint az ünneplésről.

Megköszöntem az egész éves munkát és együttműködést intézményvezetőinknek, vállalkozóinknak, partnereinknek, egyházaink és a sajtó képviselőinek, valamint közösségünk azon tagjainak, akik a vajdasági magyarságért végzett kimagasló tevékenységükért állami kitüntetésben részesültek, a VMSZ felterjesztésére. A közösség számít ránk, folytatjuk! – áll a bejegyzésben.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Dr. Pásztor Bálint (Fotó: Ótos András felvétele)