2024. június 17., hétfő

Megemlékeztek Milan Pantić meggyilkolt újságíróról

A Szerbiai Újságírók Egyesülete (UNS) ma megemlékezést tartott a huszonhárom évvel ezelőtt meggyilkolt újságíró, Milan Pantić sírjánál a jagodinai városi temetőben. Ezt követően a megemlékezők koszorúkat és virágokat helyeztek el a tiszteletére emelt mellszobor előtt, amely a nevét viselő téren található, valamint annak az épületnek a bejáratába is, ahol meggyilkolták.

Huszonhárom évvel ezelőtt gyilkolták meg Jagodinában Milan Pantićot, a Večernje novosti tudósítóját. A gyilkosság azon épület bejáratában történt, ahol lakott.

Egy ismeretlen személy hátulról támadt rá, amíg a gyanútlan újságíró papucsban tért vissza a boltból, ahonnan kenyeret hozott.

Pantić a korrupcióról, a rendőrség és a Pomoravlje hatalmaskodóinak visszaéléseiről írt. A Felső Ügyészség szervezett bűnözési osztálya számára átadott terjedelmes dokumentáció szerint a gyilkosság a paraćini cementgyár magánosításának ügyével lehet kapcsolatban.

Egyes vélekedések szerint a bűncselekmény mögött egy bűnszervezet állhat, amelynek egyes politikusok is tagjai. A gyilkosság egyike az epilógus nélkül maradt szerbiai újságíró-gyilkosságoknak. Az ügy még a vádirat megszületéséig sem jutott el mind a mai napig. Bizonyos nyomozás 17 évvel a bűntettet követően kezdetét vette ugyan 2018-ban, 17 tanút hallgattak meg. Nem követte azonban mindezt vádemelés és bírósági eljárás.

Nyitókép: Screenshot/YouTube/RTV