2024. május 18., szombat

FRISSÍTETT – Kedden szavaznak

Befejeződött a szerbiai parlament mai ülése, amely több mint 11 órán keresztül zajlott. A képviselők kedden szavaznak az önkormányzati választásokról szóló törvénymódosításról, tudósít a média.

Ana Brnabić a szerb parlament elnöke kedden 10 órára hívta össze újra a parlamentet.

A szerbiai parlament tagjai nem sokkal este nyolc óra előtt befejezték az önkormányzati választásokról szóló törvény módosításával kapcsolatos elvi vitát, majd megkezdték a módosítási indítványok tárgyalását.

Emlékeztetőül: Ana Brnabić, a köztársasági képviselőház elnöke ma 11 órára hívta össze a parlamentet, egy napirendi ponttal: az önkormányzatokról szóló törvény módosításával. Mint azt a hétvégi sajtótájékoztatóján a házelnök bejelentette, a törvénymódosítást 184 képviselő nyújtotta be közösen, vagyis a hatalmi pártok mellett támogatta azt a Szerbiai Népi Mozgalom, a Szerbia Új Arca, a Zöld Baloldali Front, az Ökológiai Felkelés, illetve a Szabad Polgárok Mozgalmának önálló képviselője, valamint Shaip Kamberi pártja. A törvénymódosítás az ellenzéki pártok azon követelésének tesz eleget, miszerint a belgrádi önkormányzati választásokkal egy időben, június 2-án tartsák meg a többi önkormányzatban is a helyhatósági választásokat.

Nyitókép: Szerbiai RTV felvétele