2024. május 18., szombat

Hangot adni a közösség és az ország érdekének

Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen

A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben várhatóan június 2-án tartandó helyhatósági választásokról, és az ezek kapcsán esedékes kampányról nyilatkozott pénteki sajtótájékoztatóján dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. A VMSZ székházában tartott sajtótájékoztatón Vicsek Annamária, a VMSZ alelnöke, a szerbiai oktatási minisztérium nemzetközi kapcsolatokkal megbízott államtitkára és a Fidesz–KDNP pártszövetség vajdasági EP-képviselőjelöltje is részt vett.

Az Európai Parlament (EP) magyarországi képviselőinek választását június 9-én tartják meg. A Fidesz–KDNP jóvoltából Deli Andor személyében a vajdasági magyar közösségnek és a VMSZ-nek az elmúlt két mandátumban is volt európai parlamenti képviselője, emlékeztetett Pásztor Bálint, köszönetet mondva a Fidesznek, amiért ezúttal is lehetővé tette, hogy a vajdasági magyarságnak befutó helyen képviselőjelöltje legyen. Rámutatott, Deli Andor az előző két választás alkalmával a 11., majd a 10. helyen szerepelt, most Vicsek Annamária a választási lista 8. helyén szerepel. Nem csak nemzeti ügy, hogy a vajdasági magyar közösségnek EP-képviselője legyen, az elmúlt tíz év bizonyította, ahogy Magyarországot igazságtalan és elvtelen támadások érik az EP-ben, úgy Szerbiát is, ezért fontos, hogy ott legyen a közösség autentikus képviselője, kettős állampolgár, szerbiai lakos, aki beszámolhat a realitásról, és rámutathat az alaptalan vádakra, fogalmazott Pásztor Bálint.

Fotografija Edvarda Molnara

Molnár Edvárd felvétele

Pásztor Bálint szavai szerint Szerbia uniós csatlakozása felgyorsításának szempontjából szintén lényeges a vajdasági képviselő tevékenysége.

Emlékeztetett, még május 15-éig lehet regisztrálni, vagy adatot módosítani a Nemzeti Választási Iroda (NVI) központi adatbázisában, hiszen csakis az a kettős állampolgár voksolhat az EP-választáson, aki szerepel a választói névjegyzékben. A korábbiakhoz hasonlóan a voksot levélszavazat útján lehet leadni. Az elhangzottak értelmében a levélszavazat-csomagok május 20-a után várhatóak. Mint eddig is, a CMH-irodák munkatársai és a VMSZ aktivistái segítik a polgárokat, amennyiben arra szükségük lesz, hangsúlyozta Pásztor Bálint. Bejelentette, a napokban érkezhet meg Orbán Viktor miniszterelnök szavazásra buzdító levele. Pásztor Bálint aláhúzta, Orbán Viktor miniszterelnökként írta a levelet, nem szerepel benne, hogy kire kell szavazni.

„Én arra buzdítom a vajdasági magyarokat, hogy támogassák a Fidesz–KDNP listáját az európai parlamenti választásokon” – szögezte le Pásztor Bálint.

– Nekünk az az érdekünk, hogy minél több háborúellenes képviselő kerüljön az EP-be. Olyan, akinek saját nemzete és országa a legfontosabb, nem pedig valamiféle ál-európai vágyálmokat, vagy érdekeket próbál képviselni. Nem abban látjuk a megoldást, hogy csapatokat és fegyvert küldenek Ukrajnába, ekképpen fenntartva a háborús helyzetet. Az illegális migránsok támogatása sem lehet jó megoldás. Abban vagyunk érdekeltek, hogy a tavaly októberben kialakított állapot legyen jellemző a jövőben is és migránsok nélkül élhessük a mindennapjainkat – fejtette ki Pásztor Bálint.

KERESZTÉNY ÉRTÉKREND ÉS NORMALITÁS

Vicsek Annamária köszönetet mondott Pásztor Bálintnak és a VMSZ vezetésének, hogy érdemesnek tartották a jelöltségre. Szavai szerint Deli Andor eddigi munkája útmutatóul szolgál majd számára, amennyiben bejut az EP-be. Hangsúlyozta, a Fidesz–KDNP által meghatározott célok mellett Szerbia európai integrációjának felgyorsítására tervez összpontosítani, arra, hogy a csatlakozási tárgyalások hosszú idő után folytatódjanak, hiszen Szerbia stratégiai célja az uniós tagság. Fontos, hogy az EP-ben olyan emberek képviseljék a magyar közösségeket, akik megpróbálják visszaállítani, illetve erősíteni a keresztény értékrendet, továbbá a normalitást, az észszerűséget képviselik, mondta Vicsek Annamária.

– Nem normális, hogy a háborúba embereket és fegyvereket akarjanak küldeni. Nem normális, hogy nem a béketárgyalások, a teljes tűzszünet mellett álljanak ki. Nem normális, hogy az illegális migrációt támogassák, illetve olyan, minden tagállam számára kötelező rendelkezéseket fogadjanak el az EP-ben, amelyek megrengetnék a magyar közösség biztonságos élethez való jogát. Az elmúlt 8 évben államtitkárként szerzett diplomáciai tapasztalatom és háttértudásom segítségével az elkövetkező öt évben ki tudok állni a vajdasági magyar közösségért. Államtitkári tevékenységem sem kizárólag a vajdasági magyarság, hanem az összes többi nemzeti kisebbség javára vált, a leendő időszakban is úgy kívánok tevékenykedni, hogy elsősorban a vajdasági magyar közösség érdekét tartom szem előtt, ugyanakkor a szerb állam érdekei is kiemelten fontosak. Abban bízom, hogy a választások révén erős lesz a Fidesz–KDNP képviselete az EP-ben – taglalta Vicsek Annamária.

MEGTARTANI ÉS MEGERŐSÍTENI A POZÍCIÓKAT

Jelenleg az a terv, hogy azokban a helyi önkormányzatokban, amelyekben tavaly december 17-én nem tartottak helyhatósági választást, június 2-án lesznek a választások, ugyanakkor, mint Belgrádban. A sajtótájékoztatón Pásztor Bálint elmondta, szombaton ülésezik a köztársasági parlament, módosulhat a vonatkozó választási törvény, majd vasárnap kiírhatják az önkormányzati választásokat. A vajdasági helyi önkormányzatokban is június 2-án tartják meg a választásokat, hangsúlyozta.

A VMSZ a következő hetekben elszámol az elmúlt 4 év munkájával a helyi önkormányzatokban, valamint tájékoztat a tervekről, hangsúlyozta Pásztor.

– A polgárok támogatását kérjük majd, hogy az önkormányzatokban is megerősíthessük pozícióinkat és a decemberi köztársasági és tartományi parlamenti választásokon elért jó eredményhez hasonló szülessen. A minimális cél az, hogy a zentai, a topolyai és a magyarkanizsai önkormányzat vezetése VMSZ-es maradjon, e tekintetben semmiféle alku nincs. A többi önkormányzat vonatkozásában az erők növelése a cél. Mindenféleképpen örvendetes lenne, ha az említett három önkormányzat mellett néhányban még győzni tudnánk, ezen fogunk dolgozni a következő hetekben – fogalmazott.

Válaszolva lapunk kérdésére, hogy mely önkormányzatokban – és kivel – állít esetleg koalíciós listát a VMSZ, Pásztor Bálint elmondta, a VMSZ önállóan méretteti meg magát. A tömbben a VMSZ saját néven teljes listával indul. Elképzelhető, hogy a szórványvidékeken valamelyik másik párttal közösen állít listát. Erről egyelőre nem kezdődtek tárgyalások, hiszen a választásokat formálisan még ki sem írták.

A köztársasági szinten esedékes koalíciós tárgyalások vonatkozásában a Magyar Szó kérdésére válaszolva a VMSZ elnöke kifejtette: ez szorosan összefügg a köztársasági kormány megalakulásával.

– Látjuk, milyen folyamatok jellemzőek a világban, az Európa Tanácsban, vagy az ENSZ-ben lezajlott folyamatok következtében. Konkrétan Koszovó az ET-be való felvételének a lehetőségére, illetve a srebrenicai nyilatkozatra gondolok. Teljesen érthető módon kicsit háttérbe szorult a kormány megalakítása. Május 6-áig biztosan megalakul, ezzel párhuzamosan a koalíciós tárgyalások is lezárulnak – fogalmazott Pásztor Bálint.

Szabadkán már tavaly helyi közösségi választást kellett volna tartani, korábban olyan bejelentések hangzottak el, hogy ezeket a helyhatósági választással egy időben tartják meg. Lapunk ezzel kapcsolatos kérdésére válaszolva Pásztor Bálint, aki Szabadka Város Képviselő-testületének az elnöke, a következőképpen nyilatkozott: „Jelenleg az a helyzet, hogy az önkormányzati választás június 2-án való megtartása miatt módosul a vonatkozó köztársasági törvény. A most érvényes szabályok alapján nem lehet június 2-ára kiírni a választásokat, hiszen nem teljesülne a választási kampány minimális időtartamával kapcsolatos feltétel. Kísérletet teszek arra, hogy a köztársasági parlament ülését követően a szabadkai városi képviselő-testület is ülésezzen és a helyi közösségekre vonatkozó határozatot a helyhatósági választási törvényhez hasonlóan módosítsuk. Ha ezt sikerül véghezvinni, akkor június 2-ára kiírom a helyi közösségi választásokat.”

 

Fotografija Edvarda Molnara

Molnár Edvárd felvétele

Szabadkán már tavaly helyi közösségi választást kellett volna tartani, korábban olyan bejelentések hangzottak el, hogy ezeket a helyhatósági választással egy időben tartják meg. Lapunk ezzel kapcsolatos kérdésére válaszolva Pásztor Bálint, aki Szabadka Város Képviselő-testületének az elnöke, a következőképpen nyilatkozott: „Jelenleg az a helyzet, hogy az önkormányzati választás június 2-án való megtartása miatt módosul a vonatkozó köztársasági törvény. A most érvényes szabályok alapján nem lehet június 2-ára kiírni a választásokat, hiszen nem teljesülne a választási kampány minimális időtartamával kapcsolatos feltétel. Kísérletet teszek arra, hogy a köztársasági parlament ülését követően a szabadkai városi képviselő-testület is ülésezzen és a helyi közösségekre vonatkozó határozatot a helyhatósági választási törvényhez hasonlóan módosítsuk. Ha ezt sikerül véghezvinni, akkor június 2-ára kiírom a helyi közösségi választásokat.”

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele