2024. május 9., csütörtök

Kétnapos ünnep számos rendezvénnyel

Az államiság napjának központi eseményét ma Orašacon és Oplenacon tartják

Szerbia az államiság napját ünnepli február 15-én, vagyis ma. Hivatalosan erről a napról 2002 óta emlékezünk meg, azzal, hogy a 2012-ben hozott törvénymódosítás értelmében február 16-a is munkaszüneti napnak számít. Az ünnep alkalmából számos programmal készültek Szerbia-szerte, már tegnap több tárlatmegnyitóra is sor került, amelyek többsége Szerbia történelmi örökségét és kulturális hagyatékát mutatja be. Belgrádban a Kalemegdanon, Újvidéken a Péterváradi várban, valamint a niši várban a Szerb Katonaság gárdistái tüzérségi díszlövéseket adtak le, amit Belgrádban és Újvidéken hajófelvonulás követett. A kétnapos munkaszüneti napot kihasználva sokan indultak útra a hosszú hétvégére, tehát sűrű határforgalommal kell számolni.

A Nemanjić-ház tiszteletére kiállítást szerveztek Szabadkán (Fotó: Beta)

A Nemanjić-ház tiszteletére kiállítást szerveztek Szabadkán (Fotó: Beta)

Szerbia államisága egyrészt az 1804-ben Orašacon kirobbant első szerb felkeléshez köthető, illetve az 1835-ben meghozott első liberális alkotmányhoz, az ún. Gyertyaszentelő-napi alkotmányhoz. Mindkét dátum jelentős a szerb államiság történetében, hiszen az első felkelés során Karađorđe vezetésével megindult a mintegy öt évszázada tartó török uralom elleni felszabadító háború, melynek hozadékaként Szerbia egyre több jogot tudott kicsikarni a szultántól, és végül 1878-ban, a Berlini Kongresszus után elnyerte függetlenségét. 1835-ben, az ortodox Gyertyaszentelő (Sretenje) napján, a Kragujevacon megtartott népgyűlésen meghozták az ország első alkotmányát, amely a maga korában a legmodernebbek és legdemokratikusabbak közé tartozott. E jelentős nap alkalmából több városban a szerb történelem fontos mozzanatait és örökségét bemutató kiállítást tekinthet meg a közönség. Ma Orašacon és Oplenacon várható a központi ünnepség.

– Gyertyaszentelő napján találkozik a múlt és a jövő, találkozunk az őseinkkel is, de elkötelezzük magunkat utódaink iránt is. Találkozunk azokkal az őseinkkel, akik megteremtették és felújították az országot, nagy árat fizetve. Ezért elköteleztük magunkat a jövő nemzedékei iránt, hogy megvédjük Szerbiát, hogy erősebbé tegyük, és hogy biztonságosabb és jobb otthon legyen minden polgára számára – mondta Miloš Vučević védelmi miniszter tegnap Nišben a szerb hadseregotthonban, ahol megnyitották az államiság 220 évét felölelő kiállítást – közölte a védelmi minisztérium.
Vučević miniszter szerint a hadsereg a népé, elidegeníthetetlen és elválaszthatatlan a népétől és az országától. Mint mondta, hazánk létre sem jöhetett volna, ha nem ilyen hadsereggel küzdött volna.

A Szerb Katonaság fegyver- és hadifelszerelés-bemutatót is tartott Nišben.

Belgrádban, a Népirtás Áldozatainak Múzeuma szervezésében ez alkalommal mutatták be először a Dve Brankove Kozare című dokumentumfilmet.

Nadežda Petrović – Az Örökség elnevezésű tárlat megnyitója Belgrádban (Fotó: Beta)

Nadežda Petrović – Az Örökség elnevezésű tárlat megnyitója Belgrádban (Fotó: Beta)

STABILITÁS, GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉS

Az államiság napja alkalmából Alesandar Vučić államfőnek a világ több vezetője is gratulált. Így többek között Joseph Biden, az Amerikai Egyesült Államok elnöke alkalmi köszöntőjében bátorította Szerbiát az eurointegráció útján, és kiemelte, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett amellett, hogy segítse Szerbiát demokratikus intézményrendszerének megerősítésében. Többek között arra mutatott rá, hogy amerikai érdek is a sikeresebb és stabilabb Nyugat-Balkán, ezért elengedhetetlen a regionális energiabiztonság és a gazdasági kapcsolatok fejlesztése. Emlékeztetett arra, hogy az ENSZ és az EU békefenntartó misszióiban Szerbiának kulcsfontosságú szerepe volt a stabilitás megteremtésében a világ más részein. Az Egyesült Államok nagyra értékeli azt a támogatást, amelyet Szerbia nyújtott Ukrajnának a szuverenitása és területi integritása védelmében, Oroszország inváziója idején – áll abban a levélben, amelyet az amerikai nagykövet közvetített.

Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke ugyanakkor abbeli meggyőződéséről adott hangot, hogy továbbra is az orosz–szerb stratégiai partnerség megerősítésén munkálkodnak országaik.

– Nagy jelentőséget tulajdonítok a szerb és a kínai kapcsolatok fejlesztésének, hiszen mindkét ország számára fejlődési lehetőséget kínálnak, és mint mondta, a lakosság életszínvonalának növekedését eredményezik  – hangsúlyozta Hszi Csin-ping, Kína elnöke. Emmanuel Macron, Fraciaország elnöke ugyanakkor azt kívánta, hogy Franciaország és Szerbia továbbra is erősítse kapcsolatait, különös tekintettel a gazdasági projektekre. Az EXPO 2027 speciális kiállítás nyújtotta lehetőségeket boncolgatta.

III. Károly brit király reményét fejezte ki, hogy országaik még szorosabb együttműködést tudnak kialakítani a jövőben, legyen szó békéről, jóllétről, környezetvédelemről, klímaváltozásról vagy más, a jövő generációit érintő kérdésekről.

Recep Tayyip Erdoğan, Törökország elnöke is gratulált, alkalmi levelében örömét fejezte ki, hogy a két nép kapcsolatai történelmi magaslatokra kerültek, és a kölcsönös megbecsülésen és bizalmon alapulnak. Ez alkalommal megjegyezte, az előttünk álló időszakban örömmel válaszol a meghívásra, és ellátogat Belgrádba.
Gratulációját küldte el többek között Sergio Mattarella, Olaszország elnöke, Alexander Van der Bellen, Ausztria elnöke, Nikos Christodoulides ciprusi elnök, Andrzej Duda lengyel államfő,  Droupadi Murmu, India elnöke és sokan mások.

A régióból Milora Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, Željka Cvijanović, Bosznia-Hercegovina Elnökségének tagja, Zoran Milanović, Horvátország elnöke gratulált. Az utóbbi többek között rámutatott arra, hogy a szomszédos országok jó viszonya nemcsak országaik számára fontos, hanem a délkelet-európai régió stabilitásának megőrzése érdekében is. Jókívánságait fejezte ki Nataša Pirc Musar, Szlovénia elnöke is.

Katonai bemutató Nišben (Fotó: Beta)

Katonai bemutató Nišben (Fotó: Beta)

TÖMEGEK A HATÁRON

Állami ünnep és négy egybefolyó munkaszüneti nap lévén az országhatárokon tömegekkel kell számolni. A Belügyminisztérium ma arra kérte az állampolgárokat, hogy mielőtt útnak indulnak, tájékozódjanak a határhelyzetről. Ezt a Szerbiai Motorosszövetség honlapján tehetik meg. Arra szólítja fel az utazókat, hogy a tömeges várakozás helyett inkább az alternatív határátkelőhelyeket válasszák.

– Indulás előtt érdemes ellenőrizni az útlevél, vagy ha autóval utazunk, a forgalmi engedély és a jogosítvány, valamint a regisztrációs matrica érvényességét – áll a Belügyminisztérium által kiadott a közleményben.

Nyitókép: A Péterváradi várban a Szerb Katonaság gárdistái tüzérségi díszlövést adnak le (Ótos András)