2024. május 9., csütörtök

Meloni és Vučić Belgrádban tárgyalt – VIDEÓ

A szerb államfő arra számít, hogy a Stellantis autógyártó Kragujevacon gyártja majd az elektromos Fiat Pandát

Olaszország Szerbia egyik legfontosabb gazdasági és politikai partnere, kormányfője pedig kitartóan támogatja Szerbiát az Európai Unió felé vezető útján – jelentette ki Aleksandar Vučić államfő vasárnap délután Giorgia Meloni olasz kormányfőt fogadva, akinek ez az első látogatása, amióta betölti országa kormányfői tisztségét. Melonit a repülőtéren, majd a Szerbia Palota előtt is állami tiszteletadás mellett fogadták. Szerb részről jelen volt Ivica Dačić külügyminiszter és Siniša Mali pénzügyminiszter is. 

Az N1 jelentése szerint a találkozón megvitatták a két ország együttműködésének elmélyítését, Szerbia uniós integrációjának kérdését, Belgrád és Pristina párbeszédét, és nem kerülték meg az ukrajnai háború okozta válságot sem.
 

Beta

Beta

Vučić újságíróknak kijelentette, hogy a két országnak nem csak jó politikai, hanem gyümölcsöző gazdasági kapcsolatai is vannak, ezt jelzi az évenkénti 4,6 milliárd eurós árucsereforgalom. – Ezt túlszárnyalhatjuk, ha Kragujevacon megkezdődik az elektromos Panda gyártása – nyilatkozta az államfő.  

Meloni ugyanakkor hangsúlyozta, hogy olasz vállalatok Szerbiában mintegy 150.000 embernek biztosítanak munkahelyet, Belgrád pedig egy kivételes város, ahol neves olasz vállalatok nyitottak kirendeltséget. Mint leszögezte, Olaszország folytatni fogja az unió bővítésének támogatását, amit Európa újraegyesítésének nevezett.

A Reuters értesülése szerint a szerb elnök azt is elmondta, hogy elvárja a Stellantis autógyártótól, hogy Kragujevac városában elektromos Fiat Panda városi autót gyártson. 

A Fiat Panda jelenlegi generációja az olaszországi Nápoly közelében készül, az új modell gyártása pedig 2024 közepe körül várható. A francia PSA és a Fiat Chrysler egyesüléséből 2021-ben létrejött Stellantis és a szerb kormány 2022-ben 190 millió eurós szerződést írt alá az elektromos járművek gyártásáról a kragujevaci üzemben, ahol korábban a Fiat 500L modell készült. Sajtóértesülések szeirnt az új Fiat Panda típusú autót a jövő évtől Szerbiában, Marokkóban és Brazíliában gyártják majd. A szerb hírügynökségek átvették az olasz sajtóban megjelent a hírt, miszerint az új B kategóriás crossover négy méter hosszú és szögletes formájú lesz, hasonlóan a Fiat Centoventi típushoz.

Nyitókép: AFP