2024. május 9., csütörtök

Kovács Elvira: Szerbia kiáll a Pristinával való párbeszéd folytatása mellett

Október 9-e és 13-a között Strasbourgban tartja az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése őszi ülését, amelyen a szerbiai képviselőház állandó küldöttségének tagjai is részt vesznek. A parlamenti képviselők Didier Reynderssel, az Európai Bizottság igazságügyi biztosával cserélnek véleményt.

Krisjanis Karins lett külügyminiszter, az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának elnöke az említett bizottság munkájáról nyújt be jelentést, Marija Pejčinović Burić, az Európa Tanács főtitkára a képviselők kérdéseire válaszol.

Az ülésen a napirendi pontok között szerepel a szélsőjobboldali ideológia kihívása a demokrácia és az emberi jogok számára Európában, a fogyatékos nők elleni erőszak elleni küzdelem, az afganisztáni humanitárius válság, valamint az Európa Tanács szerepe a konfliktusok megelőzésében, a nemzetközi intézmények hitelességének helyreállításában és a globális béke előmozdításában.

Az ülésen részt vesz Kovács Elvira köztársasági parlamenti képviselő, a Vajdasági Magyar Szövetség szerbiai parlamenti frakcióvezető-helyettese, a Szerbiai Képviselőház Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésébe delegált küldöttség tagja is.

Hangsúlyozta, hogy a kialakult helyzetből az egyedüli kiutat a regionális együttműködés perpektívájának megnyitása, az etika és a politikai felelősségvállalás népszerűsítése, a párbeszéd újbóli megindítása jelentheti, amelyek létfontosságúak a regionális biztonsági folyamatok erősítése szempontjából.

– Az eurointegrációs és a normalizációs folyamatnak párhuzamosan kell haladnia. Szerbia teljes mértékben kiáll a Pristinával való normalizáció és a párbeszéd folytatása mellett – szögezte le Kovács Elvira.

 

 

Nyitókép: Printscreen