2024. május 9., csütörtök

Ismét nagy a tumultus a határátkelőkön

A BorderWatcher alkalmazáson megosztott adatok arról tanúskodnak, hogy Magyarország felé Horgosnál mindkét határátkelőhelyen nagy tumultus alakult ki, a másik irányból pedig a horgosi közúti határátkelőhelyen alakult ki nagyobb tömeg, de ez kissé mérsékeltebb, mint Magyarország felé.

Az autópályán kora reggel több órás várakozás lehetett ezek az információk szerint, amely azóta 40 percre mérséklődött, a közúti átkelőhelyen 50-100 perc volt a várakozás a délelőtti órákban, Kelebiánál pedig 30-50 perc.

A magyar rendőrség honlapja (police.hu) szerint jelenleg a horgosi közúti átkelőnél Magyarország felé nincs 15 percet meghaladó várakozás, a másik irányból ez egy órás, míg az autópályán mindkét irányba egy órát vesztegelnek a gépkocsivezetők.

Az illetékesek az erről szóló nyilatkozatok szerint már régóta próbálnak megoldást találni az olykor már szinte embertelennek számító tortúrákra a határátkelőkön. A vajdasági magyar politikai elit is többször fordult az illetékesekhez a határhelyzet rendezése érdekében.

Vajdaságban tett látogatása során tegnap Magyar Levente, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettese is a Szerbia és a Magyarország közötti országhatárok legmesszemenőbb lebontásának és légiesítésének fontosságáról beszélt. A határok akadályozzák a forgalmat, az emberek közötti kapcsolatokat és a közös gazdaság építését, illetve az előrelépést, nyomatékosította. Mint arra rámutatott, éppen ezért támogatja Magyarország minden európai országnál határozottabban Szerbia mihamarabbi európai uniós csatlakozását. Amennyiben ez a nyugati partnerek késlekedése miatt a következő években nem valósul meg, akkor Magyarország követeli, hogy a vámuniót, illetve a határrendszert terjesszék ki Szerbiára, nem akarják, hogy Magyarországot és Szerbiát a következő tíz évben is ilyen éles határok válasszák el egymástól, szögezte le Magyar Levente.

Nyitókép: képernyőfelvétel (Szerbiai Autó-Motoros Szövetség, AMSS)