2024. május 9., csütörtök

Brnabić: Nekünk megfelel a béke és a biztonság

Nehéz tárgyalások elé nézünk, állapította meg Ana Brnabić kormányfő Belgrád és Pristina közelgő, csütörtöki brüsszeli tárgyalása előtt.

Az SZRTV műsorában nyilatkozva kifejtette, továbbra sincs Brüsszeli megállapodás, nem alakult meg a Szerb Községek Közössége, Pristina nem hajlandó végrehajtani a megállapodást, Kurti pedig még a Brüsszeli megállapodást sem képes kimondani.

„Az embereknek békére és biztonságra van szükségük, mert csak ez szavatolja a haladást”, szögezte le.

A szerb kormányfő szerint a legújabb gazdasági adatokra hivatkozva úgy nyilatkozott, az országban 11,5 százalékra csökkent az infláció, és hozzáfűzte, hogy jelenleg a bérek és a nyugdíjak nagyobb arányban emelkednek az inflációnál. Interjújában kitért arra is, hogy szerdától 20 árucikk kerül az Olcsóbb (Bolja cena) alá több bevásárlóhelyen. Ezek alapvető élelmiszercikkek, melyek a fogyasztói kosárnak is a legfontosabb részét képezik.

A szociális témákat érintve leszögezte, hogy kb. egy millió gyermek nevében kérelmezték a szülők az egyszeri, 10.000 dináros segélyt, amire szeptember 20-áig még lehet jelentkezni, 25-én pedig már indul a befizetés. „Hogy ez megtörténjen, szükség volt a költségvetés módosítására, amit sikerült elfogadni az ellenzék igyekezete ellenére is” – mondta.

Nyitókép: Ana Brnabić (Fotó: Beta)