2024. május 9., csütörtök

Több mint háromezren jelentkeztek a szerbiai vasút ötletpályázatára

Március 4-én, pénteken hozzák nyilvánosságra a nyertes nevét, aki egymillió dinár jutalomban részesül

Több mint háromezren, egészen pontosan 3481-en jelentkeztek a szerbiai gyorsvonatok nevének és vizuális arculatának ötletére kiírt pályázatra, közölte a Srbija voz közvállalat.

Közölték, hogy március 4-én, pénteken hozzák nyilvánosságra a nyertes nevét, aki egymillió dinár jutalomban részesül. A közvállalat kiemelte, meglepődve fogadták, hogy óriási volt az érdeklődés, és köszönetet mondtak mindenkinek, aki részt vett a pályázaton. Sokan nagy tehetségről, találékonyságról és eredetiségről tettek tanúbizonyságot, ami azt bizonyítja, hogy Szerbia ma egy nagy kreatív potenciállal rendelkező ország, írják, hozzátéve, hogy a nyertes elnevezés és logó a gyorsvonatokat díszítik majd, amely Belgrád és Újvidék között közlekedik majd.