2024. május 12., vasárnap

Felszámolták a barikádokat

Megnyíltak a zárlat alatt álló koszovói átkelők

Miután a NATO-tól, a KFOR-tól és az EU-tól is garanciát kaptak a koszovói szerbek arra, hogy Észak-Koszovó területén nem engedik meg biztonságuk fenyegetését, s a KFOR engedélye nélkül nem hatolhatnak be Észak-Koszovóba a koszovói különleges rendőri egységek, a szerbek Aleksandar Vučić államfő kérésére a három hete felállított barikádok lebontása mellett döntöttek, így ismét szavatolt a tartomány északi részében a mozgásszabadság joga.

Pénteken újranyitották a jarinjei és brnjaki adminisztratív átkelőket is. A pozitív fejlemények azt követően álltak be, hogy az EU és az USA közös nyilatkozatot tett a koszovói helyzet kapcsán, a koszovói rendőrség pedig cellafogság helyett házi őrizetbe helyezte a korábban letartóztatott Dejan Pantić rendőrt. Szabadon engedték az előzőleg nyolc hónapos elzárásra, majd a Kosovska Mitrovica-i Fellebbviteli Bíróság által hat hónapra csökkentett börtönbüntetésre ítélt Nikola Nedeljkovićot is, akit pénteken az államfő is fogadott. A koszovói bíróság nemzeti alapú gyűlöletkeltés miatt ítélte el. Vučić azt mondta, Nedeljkovićegyetlen bűne az volt, hogy az ország nevét kiáltozta és ilyen feliratú pólót viselt. A fogadáson állást kínált neki a kormány Koszovó-ügyi irodájában, amelyben humanitárius tevékenységgel foglalkozik majd. Az államfő kifejtette, harcolni fognak más letartóztatott koszovói szerbek szabadon bocsátásáért is, Slađan Trajković és Miljan Adžić esetében is utána kell járni az igazságnak.

A pozitív fejlemények kapcsán Miloš Vučević védelmi miniszter azt mondta, továbbra is komoly problémákkal kell szembenézni, de végre olyan megoldás született, amelyben magát a megállapodást nem az jelentette, hogy Szerbiának vagy a szerbségnek kellett valamiről lemondania. A koszovói szerbek élete szerinte továbbra sem lesz könnyű, de legalább biztonságuk szempontjából léteznek bizonyos nemzetközi garanciák.

Nyitókép: Koszovói rendőr a jarinjei átkelő közelében levő ellenőrzési ponton (Fotó: AP via Beta)