Fennállásának 45. évét ünnepelte tegnap a szabadkai Szakegyesületek és Társulatok Szövetsége. Az ünnepségen Hulló István magiszter, a szövetség elnöke méltatta ez elmúlt éveket. Szavai szerint a szövetség egy ernyőszervezet, amely pillanatnyilag 20 egyesületből áll, vagyis egy olyan önkéntes, civil, nonprofit, szakmai, párton kívüli érdekszervezet, mely szakegyesületeket és egyéb egyesületeket tömörít.
A szövetség több magán- és jogi személy szabad társulásán alapul, megalakulásának célja a közös és általános érdekek, valamint célok megvalósítása.
– Amennyiben egy egyesület egy bizonyos szakterületen, témakörben szeretne tevékenykedni, a statuális kérdések, az adminisztráció, a könyvelés, a helyiségproblémák, a különböző szervezési gondok nehezítik, lassítják a munkáját. Egyesületeinknek mindezt jelképes tagdíj ellenében biztosítani tudjuk – nyilatkozta a Magyar Szónak a szövetség elnöke.
Mint megjegyezte: egyre többen érdeklődnek a szövetségbe való felvétel iránt, annak ellenére, hogy a civil szerveződések jelenleg mélyponton vannak, kiváltképp a szakágazatokban. Szavai szerint amellett, hogy valamiféle politikai terror nehezedik ránk, egy negatív szociális közegben élünk a mindennapi megélhetést tekintve, a középréteg nem erősödött meg annyira, hogy azokkal a dolgokkal foglalkozzon, amely szakmájába, érdeklődési körébe illik bele.
– Ma a vadkapitalizmus újra olyan nagy konkurenciát teremtet a munkahelyeken, hogy állandóan attól félünk, miként tarthatjuk el családunkat, így az emberek nem foglalkoznak már az egyesületekkel – mondta Hulló István.
Szavai szerint annak ellenére, hogy kevés egyesület alakul mostanság, nincs minden veszve, ugyanis az ország pozitív irányba, az Európai Unió felé indult meg.
Az ünnepségen a továbbiakban oklevelet kapott hőséges munkájáért a nemrég nyugdíjba vonult Vlahović Katalin, a szövetség volt titkára és könyvelője, valamint aktív munkájukért az Egészségügyi Dolgozók Községi Egyesülete.
Ugyanakkor bemutatkozott a szövetség új honlapja is, a www.ssdu.org.rs, ahol az érdeklődők bővebben is tájékozódhatnak munkájukról.
