Május elsejét, a munka nemzetközi ünnepét világszerte arra használják a szakszervezetekbe szerveződött dolgozók, hogy parádékon, összejöveteleken, tiltakozó megmozdulásokon demonstrálják szervezett erejüket a dolgozók jogai védelmének érdekében. Szerbiában már két évtizede nincsenek ilyen, az ünnepre időzített szakszervezeti tömegmegmozdulások, és az idén se lesz másként – véli prof. Hadži Zdravko M. Kovač, a Szerbiai Közszolgálatok Független Szakszervezetének elnöke.
– A szakszervezetek megosztottak Május elseje tekintetében, miként az egyéb ügyekben is. Az idén is összejön majd a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetsége és a Sloga Egyesült Szerbiai Szakszervezetek néhány száz tagja, csak hogy ne menjen feledésbe az ünnep. A többi szakszervezet inkább a hatalom árnyékában hűsöl, vagy egyáltalán nem foglalkozik a dologgal. A rendezvényszervezők arra hivatkozva beszélnek mindössze néhány száz részvevőről, mert szerintük még több tíz résztvevő utaztatása két-három havi szakszervezeti tagdíjat fölemésztene.
Ennyire drágák a rendezvények, vagy ennyire alacsony a tagdíj, vagy ilyen kevés a szakszervezeti tag?
– A taglétszám és a tagdíj összege nem áll arányban egymással. Nem tudom, amiatt-e, mert a szakszervezetek nagyobb létszámot tüntetnek föl a valósnál, vagy mert a tagság nem fizeti a tagdíjat. Inkább a létszámcsökkenés felé hajlok, mert a Szerbiában még munkaviszonyban lévőknek mindössze fele szakszervezeti tag, de egyes becslések szerint csupán egyharmada. Így az ördög se tudja megmondani, melyik szakszervezet reprezentatív Szerbiában.
Az önök szakszervezete?
– A Szerbiai Közszolgálatok Független Szakszervezete soha nem állította magáról, hogy reprezentatív lenne, hiszen tagságába csak a közszférában alkalmazottak tartoznak, a nemzeti szinten meghatározott reprezentativitási kvóta számunkra túl magas. Tény ugyanakkor, hogy az oktatás és művelődés ágazatában reprezentatívak vagyunk, és hogy elegendő tagunk van a Szerbiai Közszolgálatok Nyugdíjasai Független Egyesületében, és a Szerbiai Munkanélküliek Független Egyesületében adott a súlyunk, ami folytán néha velünk is szóba kellene állni a tárgyalások során, amelyek nem kimondottan a kultúrára és a tanügyre vonatkoznak. Persze ez nem fordul elő, mert a szerbiai szakszervezetekre továbbra is az egymás közti torzsalkodás és ellenségeskedés a jellemző, nem pedig a szolidaritás.
A szolidaritás hiánya alapvető probléma?
– Igen. A Függetlenség Ágazati Szakszervezetet éppen ennek hiánya miatt hagyták el egykori tagjai és alapítói, hogy más úton harcoljanak jogaik érvényesítésért. A Szerbiában dolgozók helyzetéért az említett Függetlenség mellett jórészben ludas a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetsége, amelynek képviselői tagjai a köztársasági szociális-gazdasági tanácsnak, ahol tisztességes ellátmányuk mellett képtelenek meghatározni a törvénnyel szavatolt minimálbér összegét, sem a nyaralási és étkezési pótlékot és olyan juttatásokat, amelyeket korábban a dolgozók rendszeresen megkaptak rendes fizetésükön kívül. Ők a bűnösök, hogy második éve már nincs általános kollektív szerződésünk, így elesünk azoktól a jogoktól, amelyeket ennek a dokumentumnak tartalmaznia kell.
Ezért viszont nem egyedül a szakszervezetek hibáztathatók.
– Természetesen nem feledhetjük el az állam szerepét, amely ugyancsak részt vesz a szociális-gazdasági tanács munkájában, és a kormány révén az ország legnagyobb munkaadója, ennek ellenére egyet állít szóban, mást tesz a gyakorlatban. Szemmel látható a pártok és szakszervezetek összefonódása, ami elképesztő irányokat vett Szerbiában, Vajdaságban. Tény viszont, hogy önnön helyzetükért a dolgozók is felelősek, akik elfelejtették, hogy jogaikért meg kell küzdeniük, arra hiába várnak, hogy azokat majd valaki más, a kormány, az állam, a párt vagy az egyház harcolja majd ki számukra. Az új dolgozók nem sokat tanultak a munkásharc történelmi tapasztalataiból, és ha választani kell a nemzeti és a szociális között, gyakran az előzőre voksolnak, elfeledvén, hogy a dolgozóknak elsősorban a munkások jogaiért kell kiállniuk. A szerbiai dolgozó ugyanazokkal a gondokkal szembesül, mint a környezetünkben élő többi munkás, a szociális küzdelem vár rá. Spanyolországban, Görögországban, Cipruson, Szlovéniában, Horvátországban az utcákra vonultak jogaik érdekében. Nálunk erre nem készülnek, legalábbis nem most május elsején. Bízom benne, hogy ez lesz az utolsó munka ünnepe, amikor előbbre való a birkasült és a sör a dolgozók jogainál.
