2024. május 12., vasárnap

Vulin: Nem fogunk szankciókat bevezetni Oroszország ellen

Aleksandar Vulin belügyminiszter az Európai Bizottság jelentésére reagálva kijelentette, hogy Szerbia nem fogja elismerni Koszovót, nem hagyja el a Boszniai Szerb Köztársaságot és szankciókat sem fog bevezetni Oroszország ellen mindaddig, amíg az országot az egyetlen még szabad európai vezető, Aleksandar Vučić államfő irányítja – írja az N1.

– Biztos vagyok benne, hogy lesznek Szerbiában olyan emberek, akik kiemelt figyelmet szentelnek majd minden álláspontra, de a brüsszeli írók is több ezer munkaórát is megtakaríthattak volna azzal, ha a jelentést néhány igaz mondatban foglalták volna össze. Koszovó elismerését, a Boszniai Szerb Köztársaság elhagyását és az Oroszország elleni szankciók bevezetését követelik Szerbiától – emelte ki Vulin.

Hozzátette, hogy hiába fejlődik az ország a gazdaság, vagy a bűnözés elleni harc terén ez mind elveszti jelentőségét, ha Szerbia nem mond le az önálló politikájáról.

– Amennyiben ezt megtesszük, akkor senki sem fogja garantálni, hogy valaha is az EU tagjaivá válunk – mondta a belügyminiszter.

– Nem fogjuk elismerni Koszovót, nem hagyjuk el a Boszniai Szerb Köztársaságot és szankciókat sem fogunk bevezetni Oroszország ellen mindaddig, amíg az országot az egyetlen még szabad európai vezető, Aleksandar Vučić államfő irányítja – szögezte le Vulin.