2024. május 8., szerda

Tizenkétezer hivatásos sofőr hiányzik Szerbiában

Szerbia évek óta küzd a hivatásos sofőrök hiányával, és a jelenlegi becslések szerint ez a hiány 12.000 körülire tehető – mondta Goran Aleksić, a Srbijatransport Közúti Közlekedési Egyesület vezérigazgatója a Tanjugnak, hozzátéve, hogy a buszsofőrök sokkal inkább hiányoznak, mint kamionsofőrök.

– Több mint tíz éve kezdődtek a problémák a hivatásos sofőrök hiányával, vagyis a kötelező sorkatonai szolgálat eltörlésével, mert korábban nagyon sok sofőrt állítottak elő a katonaságnál. A szakma megkezdésének korhatárát is emelték, főleg ami a buszsofőröket illeti, hiszen nálunk csak 24 évesen, egyes országokban pedig már 18 évesen is lehet autóbuszvezetői vizsgát tenni – mutatott rá.

Megállapította, hogy a sofőrhiány a szerbiai demográfiai képnek, vagyis a népesség elöregedésének és a népességfogyásnak is köszönhető, és mindez egy olyan helyzetben történik, amikor gyárak nyílnak az országban, és egyre nagyobb a kereslet a közlekedési szolgáltatásokra.