2024. május 10., péntek

Petković: 1566 albán és 13 szerb szavazott

A koszovói helyhatósági választásokon 1566 albán és 13 szerb nemzetiségű személy szavazott, ami a hivatalos Pristina teljes kudarcát mutatja, fogalmazott Petar Petković, a kormány Koszovó-ügyi Irodájának vezetője mai sajtótájékoztatóján a Szerbiai RTV közlése szerint. 

Mint fogalmazott, egyértelmű, hogy a választásokat még az albánok is bojkottálták. Belgrád megítélése szerint nem volt demokratikus a megmérettetés. 

Hozzátette, hogy a részvételi arány 0,029 százalék volt. 

Szerinte a választások végkifejlete a nemzetközi közösség kudarcát is jelenti, amely támogatta Albin Kurti koszovói kormányfőt. 

Kiemelte, hogy a hivatalos Belgrád továbbra is a szerb községek közösségének a megalakítását követeli. 

SZAVAZÁS MOBIL KONTÉNEREKBEN

A prištinai kormány döntésének értelmében vasárnap Koszovó és Metóhia négy északi községben, Kosovska Mitrovicán, Leposavićen, Zvečanban és Zubin Potokon előrehozott önkormányzati választásokat tartottak, továbbá Leposavićen és Zvečanban a községi képviselő-testületek tagjait is megválasztották. A választók a szavazatokat a rendőrség által biztosított konténerekben adhatták le. A Szerb Lista bojkottálta a választásokat, csütörtökön pedig a Koszovói Szerbek Pártjának jelöltje is visszalépett. Így a négy községben a polgármesterségért való küzdelemben tíz jelölt vett részt. Közülük csak egy volt a szerb közösség tagja, a többi kilenc albán nemzetiségű. A prištinai kormányzat részvételre, míg a belgrádi kormányzati szervek távolmaradásra buzdították a koszovói szerb választópolgárokat. Mint ismeretes, a választásokra azért került sor, mert az elmúlt év novemberében a koszovói szerbek elhagyták a helyi adminisztrációt, amikor a szerbek kollektívan felmondták a prištinai kormányszervekben való részvételt.

Nyitókép: Petar Petković (Fotó: Tanjug)