2024. május 12., vasárnap

Szankciók által sújtott orosz szenátorokat fogadtak a szerb parlamentben

Az orosz parlament Szövetségi Tanácsának, vagyis a felsőház küldöttségének tagjai ma Belgrádban tartózkodnak és találkoztak a köztársasági parlament képviselőivel is – írja a 021.rs hrportál.

Ezek a személyek az Európai Unió által szankciókkal sújtott személyek listáján szerepelnek, amit azt követően hoztak meg, hogy Oroszország támadást intézett Ukrajna ellen.

A Jelena Afanaszjeva által vezetett küldöttséget, amelynek tagjai még Vlagyimir Krugli és Andrej Csernisev, Vladimir Orlić, a köztársasági képviselőház elnöke is fogadta.

Orlić a találkozón rámutatott azokra az egyoldalú és a szerb nép ellen irányuló lépésekre, amelyeket Albin Kurti koszovói miniszterelnök hatalma tesz meg. A házelnök emlékeztetett arra is, hogy ma van a brüsszeli megállapodás aláírásának tizedik évfordulója, azonban Pristina továbbra is figyelmen kívül hagyja a szerb községek közösségének megalakítására tett kötelességeit.

Jelena Afanaszjeva, a külpolitikai tanács tagja kijelentette, hogy Oroszország álláspontja nem fog változni Koszovóval kapcsolatban, majd támogatásáról és megértéséről biztosította Szerbiát.

Az EU dokumentumai szerint Jelena Vlagyimirovna Afanaszjeva, Vlagyimir Igorevics Krugli és Andrej Vlagyimirovics Csernisev a szankciók által sújtott természetes és jogi személyek listáján szerepelnek, amit az Európai Tanács 2022. március 9-én kiadott határozatában rögzítettek.

Nyitókép: Skupština Srbije