2024. május 8., szerda

„Szükségünk van egymásra”

Tordára érkezett a Magvető élőújság-sorozata

Beszámolónkhoz GALÉRIA is tartozik.

Újabb állomásához érkezett szombat este a Magyar Szó mezőgazdasági mellékletének, a Magvetőnek az élőújság-sorozata, amelyet a XXI. Tordai Művelődési Napokon tartottak meg. Ahogy mindig, most is telt ház fogadta kollégáinkat.

Az egybegyűlteket elsőként Dobai János, a tordai helyi közösség elnöke fogadta, aki elmondta, hogy megtisztelő számukra, hogy a Magyar Szó tudósít a helyi eseményekről, ezzel is azt sugallva, hogy fontos számukra az, mi történik a faluban, emellett tájékoztatják a nagy nyilvánosságot is ezekről a történésekről. Rámutatott, hogy a falu több évfordulót is ünnepel ebben az évben, valamint folyamatosan fejlődik, újul és szépül.

A napilapot egy női kerekasztal-beszélgetésen mutatta be Erdődi Edvina, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. megbízott igazgatója, Varjú Márta, napilapunk főszerkesztője, és Gulyás Réka újságíró, a beszélgetést pedig Kállai Göblös Nikoletta újságíró moderálta.

Erdődi Edvina hangsúlyozta, hogy a Magyar Szó magyar szellemiségben készül, és minden újságírója a szakma alapvető szabályai szerint látja el a feladatát. Úgy véli, hogy a lap szerkesztőségeinek minden munkatársa erős magyar identitással rendelkezik, ebből pedig nehéz kibillenteni őket.

– Arra vagyok a legbüszkébb, hogy már közel 79 éve létezik a Magyar Szó. Ez emberi életben sem kevés, nem egy alacsony életkor. Ez a szám a biztonságot, a kiszámíthatóságot jelenti, és azt, hogy igazából szükségünk van egymásra. Ahogy nekünk szükségünk van az olvasóra, úgy nekik arra, hogy napi szinten, magyar nyelven, az anyanyelvükön, kapjanak tájékoztatást – fogalmazott a megbízott igazgató, majd hozzátette, hogy közel 200 munkatársat foglalkoztat a Magyar Szó Lapkiadó Kft., és egyenként büszke a teljesítményükre.

Varjú Márta arról beszélt, hogy nagyon fontos, hogy élőben is találkozzanak a lap készítői az olvasókkal, hiszen így tudják meg igazán, hogy mi érdekli őket, hogy elégedettek-e a munkájukkal. Ismét rámutatott arra, hogy az összes, Szerbiában élő kisebbség közül csak a vajdasági magyarságnak van napilapja.

– Ez jelzésértékű, az állam részéről irányunkba, ránk pedig egy súlyos terhet rak, hiszen meg kell felelnünk az elvárásnak, hogy a Magyar Szó országos napilap legyen, hogy a vajdasági magyarságot minden nap tudjuk tájékoztatni mindarról, ami egy országos napilapban megtalálható –magyarázta a főszerkesztő, aki a Naptár 2023 című kiadványunkat is bemutatta.

A Magyar Szónak nagyon fontos az, hogy minél tovább éltesse a lapot, ezt pedig a fiatal kollégák bevonásával tudja megtenni. Gulyás Réka is egy azon munkatársak közül, akik fiatalként öregbítik a napilap hírnevét. Elmondta, hogy küldetés számára, hogy ráterelje a fiatalabb nemzedéket arra az útra, hogy az újságból tájékozódjanak.

A Magvető-élőújság egyik legfőbb feladata, hogy a helyi gazdákat elsőkézből tájékoztassa a legfrissebb történésekről, újdonságokról, lehetőségekről. Varga Attila, a melléklet szerkesztője ezúttal is vendégekkel állt a színpadon. Juhász Attila, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára az e-agrar bevezetéséről szólt, valamint a támogatások kifizetéséről, dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatója a pályázati lehetőségekről, Kis Kornélia, helyi falugazdász pedig arról beszélt, hogyan tudnak segíteni a helyi termelőknek eligazodni az új rendszerben. A falugazdász később azt is elmondta, hogy napilapunkat főként online formában olvassa, leginkább a vajdasági történésekről, eseményekről tájékozódik.

Farkas Éva édesanyjának mindig megveszi a lapot, de ő is szívesen átolvassa. Legtöbbet a helyi híreket és a Tarka Világ írásait olvassák, emellett a keresztrejtvényt is nagyon kedvelik. Hozzátette, hogy ha róluk ír a napilap, akkor azt mindig kivágják, és gondosan elteszik emlékbe.

Barna Nóra és családja a keddi, a csütörtöki és a hétvégi lapszámot veszi. Mindig átolvassák, de leginkább ők is a Tarka Világot szeretik, és a benne lévő recepteket, amelyek közül már többet is kipróbáltak.

A szombat esti eseményen napilapunkat képviselte még Vidács Hajnalka újságíró, Ótos András fotóriporter, illetve Bágyi Sándor, a terjesztőosztály képviselője. A közönség soraiban ott ült Kovács Elvira, a szerb parlament alelnöke és Pintér Anna-Mária tartományi parlamenti képviselő. Az élőújságot gazdag kultúrműsor kísérte, amelyben a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület csoportjai mellett a magyarcsernyei és a törökbecsei tánccsoportok is bemutatkoztak, de Gúth Emília énekes is színpadra lépett.

Nyitókép: (Ótos András felvétele)