2024. május 11., szombat

Ismét nőtt az infláció

A múlt hónapban az infláció elérte a 15,8 százalékot, ami azt jelenti, a termékek és a szolgáltatások ennyit drágultak a múlt év ugyanezen hónapjához képest, derült ki a Köztársasági Statisztikai Hivatal adataiból.

A rekordmagas áremelkedés főleg a tejnél, a sajtoknál és a tojásnál észlelhető, ahol 43,9 százalékkal emelkedtek az árak, derül ki az Euronews Srbija tudósításából.

A legtöbb szerbiai család élelmiszerre költi el a pénze jelentős részét, azonban egyre kevesebb halat vesznek, hiszen 27,4 százalékkal nőtt az ára. Ezután a zöldség, az olaj és a zsír ára a legmagasabb, 22 százalékot nőtt.

A hús 19,3 százalékkal drágult meg, míg a kenyér és a gabonafélék 20 százalékkal. Az üdítők, az ásványvizek és a többi alkoholmentes ital, mint a kávé, tea, kakaó, 16 százalékot drágult.

Meglepő módon az alkoholos italok ára nem sokkal emelkedett, ezek a termékek mindössze 10 százalékkal lettek drágábbak. A személyes higiéniai szerek, mint a sampon, krémek, szappanok, dezodorok, fogkrémek 24,7 százalékkal kerülnek többe.

A háztartások 16 százalékkal többet költenek az áramra, a gázra 19,5 százalékkal többet, míg az üzemanyag ára januárban 51,2 százalékot nőtt a múlt év januárjához képest. A legkisebb áremelkedés Szerbiában a távfűtés esetében történt, ott mindössze 7,8 százalékos növekedést jegyeztek.

A Szerb Nemzeti Bank úgy véli, hogy a költségnyomás fokozatos mérséklődését jelezheti az eurózóna inflációjának lassulása, illetve a termelői árak növekedésének lassulása hazánkban és nemzetközi környezetben is.

Nyitókép: Illusztráció (Fotó: valuta.rs)