2024. május 9., csütörtök

Egész életében napszámosként dolgozott, most mégis rámosolygott a szerencse

A Vedd el a számlát, és nyerj! elnevezésű nyereményjáték tegnap esti negyedik körében a bácstóvárosi (Tovariševo) Erža Matus lett az újbelgrádi Petica városrészben található háromszobás lakás szerencsés nyertese.

A Kurirnak nyilatkozva elmondta, hogy még életében nem járt Belgrádban és azt sem tudja, hogy hol is van pontosan.

– Csak néztem a televíziót, láttam a nevem és egyszerűen nem hittem el. Egész éjszaka nem tudtunk aludni. De azért mégiscsak van igazság. Egész életemet végigdolgoztam, napszámosként végigkapáltam minden földet, most végre eljött az idő, hogy ránk mosolyogjon a szerencse – mondta Erža Matus, aki mindössze egy 89,98 dináros számlával jutott hozzá az értékes belgrádi ingatlanhoz.

– Ezért a pénzért kenyeret és szatyrot vásároltunk. A férjem, Janko mindennap korán reggel fél hétkor felkel, hogy vegyen kenyeret, mert gyorsan elkapkodják az üzletből. A kenyérért lakást kaptunk – magyarázta mosolyogva Erža, aki még nem tudja, hogy mit kezd a lakással.

Hozzátette, hogy mintegy 150 számlát küldött be.

– Ideje volt, hogy én is nyerjek valamit. Egész életemben kínlódtam, és dolgoztam, mint egy rab és most 69 éves vagyok. A falut évek óta nem hagytam el. Egyedüli kivételt képez, hogy még 14 éves kislányként vonattal Ausztriába utaztam, ahol a textiliparban dolgoztam. Ott ismerkedtem meg a férjemmel, aki szintén ezekről a vidékekről származik, de korábban nem ismertem. 1973-ban tértünk vissza – mesélte Erža.

Egyébként a házaspár idén ünnepli aranylakodalmát.

Nyitókép: Janko és Erža Matus (Fotó: Archívum/kurir.rs)