2024. május 9., csütörtök

Megvan a Sólyom másfél milliomodik utasa

A prokopi vasútállomáson ma átadták az éves bérletet Veljko Đokićnak, a Soko gyorsvonat másfél milliomodik utasának, amely az Újvidék-Belgrád közti szakaszon közlekedik – írja a 021.rs hírportál.

Đokić a Belgrádi Egyetem másodéves hallgatója, aki elmondta, hogy gyakran utazik a Soko gyorsvonattal, ami nagyban megkönnyítette az utazást az egyetem és az otthona között.

A fiatalembert a prokopi vasútállomáson Ana Brnabić kormányfő, Goran Vesić építésügyi miniszter és Ivan Bulajić, a Srbija Voz ügyvezető igazgatója fogadta.

– Belgrád és Újvidék közti gyorsvasúton közel egy év leforgása alatt 2,5 millió utas haladt át, amely közül 1,5 millióan a Soko gyorsvonattal, ami a régió legkorszerűbb vonata. Folytatjuk a vasúti infrastruktúrába való beruházásokat és a Szabadkáig húzódó vasútszakaszt 2024 végéig befejezzük – mondta a kormányfő.

Hangsúlyozta, hogy nem létezik nagyobb beruházás a környezetvédelembe, mint a vasút korszerűsítése.

A kormányfő példaként felhozta, hogy az eddig felújított vasúthálózattal 170 ezer kilogrammnyi szén-dioxid-kibocsátást takarítottak meg, majd emlékeztetett arra, hogy a minőségi munka nagy hatással van a szerbiai életminőségre is.

Vesić bejelentette, hogy az elkövetkező hetekben aláírásra kerül az EU-val a Belgrád-Niš gyorsvasút kiépítésére vonatkozó szerződés, majd hozzátette, hogy a szerbiai polgárok az évtized végéig gyorsvasúton közlekedhetnek Niš és Budapest között.

Nyitókép: Vlada Srbije/Slobodan Miljević