2024. május 9., csütörtök
BELGRÁD–BUDAPEST GYORSVASÚT

Megállás nélkül száguldanak majd át a vonatok a határon

A magyar és a szerb építési miniszter Szabadka–Szeged és a Szabadka–Baja vonalról is tárgyalt

A szerbiai oldalon a tervek szerint 2024-ben készül el a gyorsvasút Újvidék és Szabadka közötti szakasza, a magyar vasútépítők pedig várhatóan 2025-ben fejezik be a kelebia–budapesti vonalat. Miután megindul a forgalom a belgrád–budapesti gyorsvasúton, a szerelvények nem fognak megállni a két ország közötti határon – állapodott meg tegnap Belgrádban Gorana Vesić építésügyi és közlekedési miniszter magyar kollégájával, Lázár Jánossal.

– Mint ismeretes, 2025-ben befejeződik a Belgrád és Budapest közötti gyorsvasút építése, és most abban is megállapodtunk, hogyan közlekednek majd a vonatok ezen a vonalon. A magyar és a szerb vám- és határátlépési ellenőrzéseket Belgrádban és Budapesten végzik, a határon nincs megállás, hiszen a gyorsvasút lényege éppen ebben van – mondta Vesić. Hozzáfűzte, hogy magyar kollégájával a Szabadka–Szeged és a Szabadka–Baja vasútról is tárgyaltak. Tájékoztatta Lázár János építési és beruházási minisztert arról is, hogy Szerbia hamarosan megkezdi a Béreg és Nákófalva közötti gyorsforgalmi út építését. Szóba került a dunai hajózás kérdésköre is. Megállapításuk szerint Szerbia számára a Duna kihasználatlan lehetőség, és részben Magyarországnak is az.

– Többet fogunk foglalkozni a dunai projektumokkal, mert ez mindkét ország számára esély. Azt szeretnénk, hogy hajó-összeköttetés legyen Budapest és Belgrád között, erről már évekkel ezelőtt megállapodást írtunk alá – mondta Vesić.

Lázár János leszögezte, hogy megbeszélésük célja a vasúti és közúti közlekedés erősítése volt.

– Megépítjük a Budapest és Belgrád közötti vasútvonalat, és vasúttal kötjük össze Szabadkát és Szegedet, valamint Szabadkát és Baját. Autópályák épülnek az államhatárok mellett, és lehetővé tesszük az autópályára való rácsatlakozást Tompánál és Hercegszántónál – mondta Lázár János, hangsúlyozva, hogy három nagy vasúti és két nagy közúti projektumról van szó.

A két tárcavezető a tervek szerint legközelebb Budapesten találkozik, márciusban.

Nyitókép: A határ- és vámellenőrzést a két fővárosban végzik majd (Ótos András felvétele)