A tartományi kormány csaknem 3 millió dinárral finanszírozza 32 kórházi ágy beszerzését a szabadkai Gerontológiai Központ felújított sétaerdei (Dudova šuma) részlege számára. Ezt a tegnapi tartomán...
Közélet
Belgrád Mirijevo negyedében, csütörtökön 13 óra 50 perc körül elütöttek egy 12 éves lányt – értesült a Tanjug.
Az ismeretlen személyazonosságú sofőr a gyalogátkelőhelyen ütötte el a kiskorút.
Márciusban útjára indul a Déryné Program új eleme, a Határtalan program, így december végéig a Rákóczi Szövetség együttműködésével 60 határon túli településre jut el a színház – közölte Hankó Baláz...
Erőteljes, 6,3-as erősségű földrengés rázta meg csütörtökön Chile Antofagasta régióját – jelentette be az Európai Mediterrán Szeizmológiai Központ (EMSC).
A földrengés 93 kilométeres mélységben tö...
Milinko Cicmil üzletembert, a Promont-csoport tulajdonosát tegnap négy másik személlyel együtt pénzmosás gyanúja miatt állította elő a rendőrség. Cicmil a montenegrói Šćepan Poljéből érkezett Szerb...
A Vajdasági Tehetségsegítő Tanács pályázatot hirdet a kiemelkedően tehetséges magyar anyanyelvű diákok díjazására. Ajánlásokat iskolák, intézmények, egyesületek, egyéni személyek nyújthatnak be.

