2025. szeptember 10., szerda

Állami offenzíva Brüsszelben

Pénteken az Európai Parlament elnökével (is) találkozik Ana Brnabić

Pénteken Brüsszelbe látogat Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke, ahol – ahogy fogalmazott – offenzívát indít Szerbia nemzeti érdekei védelmében. A Pink tévé vendégeként nyilatkozva Brnabić nem közölte, kivel fog találkozni, de meg volt győződve arról, hogy a megbeszélések nehezek lesznek. Megjegyezte, a brüsszeli útról hosszasan tárgyalt Aleksandar Vučić államfővel, s ismeretes már az is, hogy mi a látogatás célja.

– Szerbiát akarjuk védeni, és meg is védjük. Ezek minden bizonnyal nehéz megbeszélések lesznek. De mi is elindítjuk a saját offenzívánkat, amely a nemzeti érdekeink védelmén és mindannak a népszerűsítésén alapul, amit a többségi Szerbia valóban tesz. Nem a gyűlöleten és nem is az erőszakon – fogalmazott Ana Brnabić.

Az Európai Parlament keddi, Szerbiáról szóló vitáját úgy értékelte, hogy – a strasbourgi „blokádvezetők” – szankciókat követeltek Szerbia és polgárai ellen, valamint az állam szuverenitásának megszüntetését eszközölték.

– Hihetetlen, hogy szankciókat követelnek egy legitim módon megválasztott kormány ellen. Különösen Vučić államfő ellen, aki a polgárok többségének támogatását élvezi, ami azt jelenti, hogy Szerbia ellen követelnek szankciókat. Azért mentek oda, hogy könyörögjenek, vezessenek be szankciókat hazánk ellen – értékelte Ana Brnabić azt a szerbiai ellenzéki követelést, amelynek értelmében az államvezetőség néhány tagja ellen megszorításokat kértek Brüsszeltől.

– Pénteken Brüsszelben leszek. Szemben a blokádot hirdetőkkel és az előző hatalom blokádolóival, én harcolni fogok Szerbiáért – jelentette be a szerbiai képviselőház elnöke.

Roberta Metsola, az EP elnöke (Fotó: Beta)

Roberta Metsola, az EP elnöke (Fotó: Beta)

Ugyanakkor elégedettségének adott hangot annak kapcsán, hogy Marta Kos szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős uniós biztos elítélte a szerbiai hatalom képviselői ellen intézett támadásokat, erőszakot. Mint mondta, végre elhangzott egy ilyen kijelentés az EP-ben, amiért köszönetet mondott.

– Szerbiának tisztelnie kell az Európai Parlamentet és annak tagjait – mondta tegnap Roberta Metsola, az EP elnöke, és bejelentette, hogy pénteken találkozik Ana Brnabićtyal.

Metsola nyilatkozatát Aleksandar Vučić szerb elnöknek az Európai Parlament azon képviselőire tett megjegyzései váltották ki, akik pénteken részt vettek az újvidéki diáktüntetésen, s akiket az államfő csőcseléknek minősített, majd elismerte, hogy túl élesen fogalmazott.

Metsola arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy kommentálja a jelenlegi szerbiai helyzetet, elmondta, minden állam- és kormányfő számára egyértelművé tette, hogy tiszteletet kell tanúsítani az európai parlamenti képviselők és az általuk képviselt intézmények iránt. Hozzátette, hogy erről már beszélt az uniós tagállamok miniszterelnökeivel, és erről fog beszélni a szerb parlament elnökével is pénteken.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Beta