A családbarát Magyarország fontos része, hogy az adórendszer is gyermekközpontú, a kormány ugyanis elismeri azt, ha valaki dolgozik és közben gyereket nevel – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a Gyermek(lélek)védelem új útjain című műhelykonferencián.
Rétvári Bence a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) által szervezett eseményen arról beszélt, hogy a családi típusú adórendszert az ellenzék már ideológiai alapon is támadja, és kormányra kerülése esetén meg is változtatná.
Ha nem a jelenlegi kormány fogja irányítaná az országot, akkor nagyon rosszul járnának a dolgozó és gyermeket nevelő családok – fogalmazott az államtitkár.
Rétvári Bence a gyermekvédelem érdekében tett fontos lépések között említette a kábítószerkereskedelem elleni harc elindítását, a mobiltelefon-használat iskolai korlátozását, az Integrált Jogvédelmi Szolgálat által indított gyermekvédelmi zöld számot, a pedagógusoknak szóló mentálhigiénés programot, az iskolapszichológusok számának megduplázását, valamint az iskolai bántalmazás megelőzésére szolgáló programot.
Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára azt mondta, 2010-ben a kormány célul tűzte ki a családok megerősítését, amelyet a családi adókedvezmény, valamint az anyák szja-mentességének bevezetése is szolgált.
Mostanra eljutottunk oda, hogy igazi adóforradalmat tudtunk meghirdetni: a családi adókedvezmény megduplázása egymillió családot érint, az anyák szja-mentessége pedig szintén egymillió nőt fog érinteni a bevezetés végére – emelte ki az államtitkár.
Koncz Zsófia elmondta, hogy jövőre a GDP öt százalékát, 4802 milliárd forintot fordít a kormány a családok támogatására, a következő négy évben pedig további 4000 milliárd forintot.
Szeptember elsején elindult az Otthon Start program is, amely szintén fontos eleme a családtámogatásoknak, mivel azt összehangolták az egyéb otthonteremtési támogatási formákkal - fűzte hozzá.
A kormány azonban választás elé került, a családtámogatásokat támadások érik, ezért nemzeti konzultáció indul arról, támogatják-e a magyarok Európa legnagyobb adócsökkentési programját vagy adóemelést szeretnének – mondta Koncz Zsófia.
Emellett azonban a családok lelki egészsége is fontos a kormánynak, ezért az Országgyűlés elé viszik a digitális eszközök veszélyének témáját – számolt be róla az államtitkár, hozzátéve, hogy elindul a Mentál Pajzs program a gyermekek lelki egészségének megőrzése érdekében, amelyet az Erzsébet-táborok, valamint a tárca által támogatott könyvtári kihívás programok is támogatnak.
Fűrész Tünde, a KINCS elnöke ismertette az intézet kutatását, amelyben az iskolai mobiltelefon-használat korlátozásáról és a gyerekek digitális védelméről kérdezték a lakosságot.
A felmérés szerint a magyarok kétharmada egyetért azzal az intézkedéssel, hogy kitiltották a mobiltelefonokat az iskolákból. A legtöbben egyetértettek azzal is, hogy a szülőknek példát kell mutatniuk és sokkal tudatosabbnak kell lenniük a digitális eszközhasználat terén, a többség azt is elismerte, hogy a digitális eszközök függőséget tudnak okozni, és hogy a túlzott eszközhasználat rombolja a valódi közösségeket
A kutatásból kiderült az is, hogy a felnőttek egyharmada négy óránál többet nyomkodja a telefonját naponta, valamint, hogy a megkérdezettek négyötöde szerint 7 éves kor alatt nem kellene digitális eszközt adni a gyerekek kezébe.
Kijelenthető, hogy az elmúlt időszak leghatékonyabb digitális gyermeklélekvédelmi intézkedése az iskolai mobiltelefon-használat korlátozása volt – mondta Fűrész Tünde.
Hal Melinda klinikai szakpszichológus, a Matthias Corvinus Collegium (MCC) Tanuláskutató Intézet kutatásvezetője bemutatta a most induló Nemzeti Mentál Pajzs programot, amely a gyerekek lelki stabilitását, ellenállóképességét fejlesztő, megküzdési stratégiákat tanító nemzeti szintű prevenciós program.
Az interaktív, szakmai vezetésű programsorozatban a fiatalok szűrőkamionokban vehetnek részt pszichodráma foglalkozásokon, valamint az érzelmi intelligenciát és empátiát fejlesztő kérdésekkel, feladatokkal találkozhatnak – számolt be róla a szakember.
Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos rámutatott, hogy a kábítószer-kereskedelem a szervezett bűnözés által működtetett nemzetközi iparág, amely együtt jár a prostitúcióval és a fegyverkereskedelemmel is.
Mindez elfogadhatatlan, így a zéró tolerancia a legjogosabb önvédelem – fogalmazott.
A kormánybiztos kitért arra is, hogy a felmérések szerint már 10-11 éves korban megindul a szerhasználat és az alkoholfogyasztás, de egyre több a kábítószeres várandós nő is.
A szerhasználat visszaszorítása érdekében tudatosságra és figyelemre van szükség a szülők irányából, valamint egységes összefogásra és elutasításra a társadalom felől – hívta fel a figyelmet Horváth László.

Nyitókép: Rétvári Bence beszél. Ülnek: Fűrész Tünde, Koncz Zsófia, Horváth László és Hal Melinda (Fotó: MTI)