Egy költözés mindig próbára teszi az embert, de amikor egy éven belül másodszor kell új otthont teremteni, az már igazi türelemjáték. Dobozok mindenütt, félkész szekrények, még összeszerelésre váró bútorok, a nappaliból hiányzó ülőgarnitúra, és közben az az érzés, hogy a lakás még inkább raktár, mint otthon. Az ember már alig várja, hogy minden a helyére kerüljön, és végre ne csavarhúzót vagy imbuszkulcsot kelljen keresni a dobozok között. A változást nem csak mi érezzük meg. Soma cica is keresi még a megszokott zugokat, figyeli az új szagokat, és talán ő sem érti, miért kellett ismét elhagyni a régi, jól ismert birodalmát. Idő kell, amíg ő is megszokja az új környezetet, ahogyan nekünk is. Különösen nehéz ez akkor, amikor a család hamarosan bővül, és a várandósság hónapjaiban a nyugalomra, a kiszámíthatóságra lenne a legnagyobb szükség. Mégis, minden összerakott szekrény, minden kipakolt doboz és minden helyére kerülő apróság azt jelzi, hogy lassan, lépésről lépésre valódi otthon születik. És talán hamarosan eljön az a reggel is, amikor már nem a költözés maradék feladatai várnak ránk, hanem egyszerűen csak élvezhetjük, hogy végre megérkeztünk.
