Képzeljünk el egy átlagos iskolai órát egy tanárral, aki próbálja átadni az aktuális tananyagot, meg egy csapatnyi diákkal, akik próbálják befogadni azt. Egyszer csak az egyikük felnyújtja a kezét, mondván, szeretne kimenni. A tanár egykedvűen bólint, majd folytatja a mondandóját. Amikor visszajön, úgy tesz, mintha fel sem tűnne neki, hogy a szünet hosszabbra nyúlt a megszokottnál, csupán egy fejmozdulattal jelzi, foglaljon helyet, és folytatódik az óra, mintha mi sem történt volna.
Bizonyára nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy elképzeljük a történetet. Legalábbis eddig. Ám ha hozzátesszük, hogy a diák nem a szükségleteit végezte, sőt még csak nem is a sarki kisboltba ugrott le, hanem életet mentett óra közben, akkor annál inkább, ugyanis riasztás érkezett a telefonjára, hogy a közelben valaki segítségre szorul, ő pedig azonnal a helyszínre rohant, és megkezdte a férfi újraélesztését, amit egészen a mentők kiérkezéséig folytatott, így végül stabil állapotban tudták kórházba szállítani az illetőt, megmentve az életét.
Az eset egy magyarországi középiskolában történt, amelynek diákja annak ellenére, hogy még csak tizenöt éves, képzett elsősegélynyújtó, és rendszeresen tart foglalkozásokat diáktársainak, mert fontos számára, hogy mások is tudják, mit kell tenni vészhelyzetben, és azt is, mit jelent odafigyelni másokra, illetve cselekedni és felelősséget vállalni akkor, amikor szükség van rá.
A fiú története nemcsak megható, hanem reményt keltő is egyben, mert újra hitet adhat valamennyiünknek az emberekben és az emberségesség erejében!
