Szokásos napi sétánkat róttuk a kisfiammal, a szokásos útvonalon. Valahol a Vasút utca derekánál tartottunk, amikor tőlünk pár száz méterre kikanyarodott egy mentőautó. Megálltunk az út mellett, gondoltam biztosan sietve el fog hajtani, ezért jobb ha nem zavarjuk. Legnagyobb meglepetésemre a mentő szinte lépésben közeledett felénk. Hiába vártuk, nem kezdett gyorsítani, hanem lassú kacskaringós mozgásban haladt felénk, az út széle és a szemközti sáv között. Akkor döbbentem le, amikor e furcsa látványnak az okát is megpillantottam: A sofőr ahelyett, hogy a vezetésre összpontosított volna, a mobilját nyomogatta. Nem telefonált, hanem valamit pötyögött, a mentőautó hajtása közben. Nem legyinthetünk, hogy valami fiatal ismét baromságot csinált, mert a sofőrbácsi inkább hatvan pluszosnak tűnt. A mobil és a közösségi platformok nemcsak a fiataloknak vették el az eszét, hanem az idősebb korosztálynak is. Autót vezetni felelősségteljes dolog, s az embernek a forgalomra kell összpontosítania, mert nemcsak a saját, hanem a közlekedés többi résztvevőjének életéért is felelős. S ebbe nem fér bele, hogy a mobilt nyomkodjuk hajtás közben, főleg, ha mentőautót vezetünk.



