Ahogy az első élesebb napsugarak átsütnek az ablakon, hirtelen meglátjuk azt is, amit a téli szürkeség eddig eltakart. A polcokon megülő port, a sarokban tornyosuló régi újságokat és a „majd egyszer jó lesz valamire” gondolattal félretett tárgyakat. Ilyenkor mindenki rendet akar tenni: megvesszük a tízféle tisztítószert, és nekiesünk a lakásnak, mintha ezen a rendrakáson múlna minden.
De a nagy selejtezés közben rájövünk, hogy habár kidobjuk a felesleges holmikat, nem tudjuk kidobni a halogatott teendőket, a vállunkra ólomsúlyokként nehezedő kötelezettségeket és a „holnap majd megcsinálom” típusú ígéreteket. Egy-egy doboz átnézésekor előkerülnek régi jegyzetek, be nem fejezett tervek, félbehagyott ötletek – miért nem volt rá idő? Miért halasztottuk el újra és újra?
S valahol itt kezdődne a valódi rendrakás. Ott, hogy nem vesszük meg a tizenötödik felesleges dísztárgyat a boltban, és nem vállalunk el még egy huszadik feladatot is, amire valójában nincs időnk.
A tavaszi nagytakarítás ötlete reményt ad: ne halmozzuk fel a felesleget – se a polcon, se az időnkben.
